Sziasztok! Mindenkinek Áldott Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok!!!
Friss először január vagy február fele lesz. Tölcsétek el minden jóval az ünnepeket. Remélem tetszik majd a feji. Légyszi írjatok komikat!!!
( Melanie szemszöge)
Ez a nyár volt az egyik legszebb nagyon jó, hogy az egész család együtt lehetett. Natalieval vissza is mentünk Olaszországba. A szüleink mostantól együtt dolgoznak. Ősszel ez már meg is valósult. A nagyik is örültek a híreknek. És most készülünk a karácsonyra. Holnap díszítjük a fát. Most Londonban vagyunk Elizabeth nagyinál. Holnap jön Tina nagyi is már nagyon várjuk.
- Meli nézd, esik a hó- kiálltott Natalie.
- De jó fehér karácsonyunk lesz- mondtam.
- Régen nem volt fehér karácsony.
- Lányok gyertek ebédelni – szólt anya.
- Megyünk.
- Mi a tervetek mára lányok?- kérdezte apa.
- Elmegyünk sétálni- válaszoltam.
- Rendben.
- Ha megjöttetek segítetek nekem sütni?- kérdezte a nagyi.
- Persze - válaszoltuk.
- Milyen sütit sütünk?- kérdeztem.
- Mindenfélét.
Ebéd után tehát elmentünk Natalieval sétálni. Egyre jobban esett a hó. Sokat beszélgettünk még jobban megismertük egymást. És persze ki nem hagyhattuk a hógolyózást. Amikor vissza értünk a nagyit is egy kicsit jobban megismertem, miközben készítettük a finomabbnál finomabb sütiket. Lassan este lett. Mindenki hamar elaludt.
(Natalie szemszöge)
Másnap kora délelőtt érkezett Tina nagyi. Meglepődtünk ugyanis az unokatestvéreink és az anyukájuk, vagyis apa testvére is jött.
- Sziasztok,- köszönt mindenki.
Én még nem ismerem őket, mert az esküvőn csak 5-en voltunk. A lányok eléggé hasonlítanak az anyukájukra, az apukájukat nem ismerhetem meg, mert meghalt egy autó balesetben pár éve. Az anyukájuknak csak úgy, mint a lányoknak hosszú szőke haja van. Nem csak ők jöttek, hanem a kisebbik lány barátja is. Bementünk a nappaliba és ott leültünk. Bemutatkoztunk és elkezdtek beszélgetni anyáék Evaval ugyanis így hívják apa nővérét. Mi 5-en felmentünk az emeletre és megmutattuk a szobájukat a kisebb lány Gloria kezdett el velem először beszélgetni a többiek Naomi és Chris Melanieval, majd velem is.
- Jó, hogy végre megismerhetlek- mondta Gloria.
- Én is örülök.
- Mi is szerettünk volna már megismerni- mondta Naomi.
- Hé, nincs kedvetek eljönni, szánkózni kicsit később?- kérdezte Meli.
- De persze – válaszolta Chris.
- Akkor ebéd után?- kérdeztem.
- Rendben- mindenki helyeselt.
Gloria kicsit közelebb áll hozzánk ő is 16 éves, mint mi valahogy legalábbis én jobban tudok vele beszélgetni. A nővére Naomi 18 Chris pedig 17 éves. Naomi többet beszélget Melivel. Chris mindenkivel egyformán, de persze ő inkább kettesben szeret lenni Gloriaval.
Nagyon jó volt a szánkózás nagyokat nevettünk, olyanok voltunk, mint a gyerekek és szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy úgy is viselkedtünk. Voltak nagy esések is, de nem történt semmi baj.
- Csajok nem szánkóztam ilyen jót már régen- mondta Chris.
- Az biztos én sem- mondta Naomi.
Hazafele egy kisebb hó csata is volt. Jó volt újra gyereknek lenni és megérteni a tél örömeit. Mikor haza mentünk feldíszítettük a karácsonyfát. Este miután mindenki megfürdött megnéztünk egy vígjátékot és mentünk lefeküdni. A nagyinak elég nagy háza van, ugyanis a földszinten van a nappali, a konyha, neki és anyának egy szoba, meg Tina nagyinak is. Fent pedig még 3 szoba plusz fent fürdőszoba zuhanyzóval és lent is egy fürdő káddal. Nagyon jó, hogy együtt karácsonyozik a család. Melivel holnap elmegyünk még ajándékot venni, mert nem számítottunk arra, hogy az unokatestvéreink is jönnek. Csak a nagyit vártuk.
( Másnap, vásárlás közben)
- Tegnap este nagyon különöset álmodtam- mielőtt folytattam volna Meli a szavamba vágott.
- Te is, mert én is- mondta.
- Te mit álmodtál?- kérdezte tőlem.
- Egy ismeretlen házban voltunk nagyon esett a hó ott voltak az unokatestvéreink is meg Chris. És volt még ott 4 alak, de nem láttam az arcukat és, amikor bejöttek a házba egyszerre nagyon hideg lett, de utána egyre langyosabb lett. Utána minden sötét volt és felébredtem.
- Én is ezt álmodtam, ez nagyon különös.
Lassan a pénztárhoz értünk, addig abba hagytuk a beszélgetést.
- Figyelj, ez lehet, hogy butaságnak hangzik, de ez nem véletlen és jelenthet jót is meg rosszat is. Bár nem hiszek az álmokba, de ez érdekes- mondta Meli.
- Szerinted beszéljünk Elizabeth nagyival ő otthon van az ilyen dolgokban- kérdeztem.
- Igen, de másnak még ne mondjunk semmit.
Bólintottam.
(otthon)
- Nagyi szeretnénk beszélni veled- mondtam.
- Rendben- betessékelt minket a szobájába és mi rögtön elmondtuk az álmunkat.
- Igazatok van ez nagyon érdekes- mondta.
- És tudod, hogy mi lehet ez- kérdeztem.
- Igen, amikor megkapjátok, az ajándékot megértitek majd. A medálotokat, amit Tina nagyitól és tőlem kaptatok születésetekkor varázs medál, ami eddig is megvédett és összeköt titeket és még meg is fog. Csak nyugodjatok meg, különleges ereje van és megvédi a viselőjét.
2010. december 24., péntek
2010. november 20., szombat
7.fejezet
Sziasztok bocs, hogy ennyit váratlak titeket, de nagyon sok a tanulnivaló a következő részt nem tudom mikor fogom felrakni, de legkésőbb Karácsonykor fenn lesz. Jó olvasást és kérek szépen komikat.
(Melanie szemszöge)
Nagyon jól éreztük magunkat ezen a héten. Ma utazunk Rómába és már várjuk az estét. És azt találtuk ki, hogy a legközelebbi tóhoz is elvisszük őket, ahogy az első randin. Szerencsére külön autóval mentünk, de szerintünk ehhez a szüleinknek is van köze. Még biztos nem szeretnék, hogy találkozzunk. De mi Natalieval 1-2 órával előbb indulunk az előkészületek miatt.
Eljött az este, nagyon jól össze tudtunk dolgozni. Remélem sikerül a terv.
- Nyugodj már meg Meli – nyugtatott nővérem.
- Rendben- mondtam nem valami meggyőzően.
- Megérkeztek.
- Eddig minden rendben, vacsoráznak, és úgy látom, jól érzik magukat- jelentettem.
- Mindjárt befejezik, szólok a főnöknek.
Mert a főnök jelenti be a meglepetést.
- Na, hogy fogadták?
- Jól már mennek is.
- Köszönjük a segítséget.
- Menjünk már.
Követtük őket a tóig elég jó kedvük volt.
(Olivia szemszöge)
- Vajon mi a meglepetés?- kérdeztem Olivert.
- Nem tudom, de valamit mondanom kell.
Mielőtt megszólalt volna odajött egy férfi és azt mondta kövessük, mert ott a meglepetés egy közelebbi csónakra mutatott. Nem túl nagy kedvel, de beültünk a csónakba. Nagyon romantikus volt ez az egész, mint akkor 17 évvel ezelőtt.
- Mit is akartál mondani?- kérdeztem Olivert.
- Olivia, nem is tudom, hogy kezdjem el, én nem szerettem soha senkit annyira, mint akkor téged és ez még mindig így van. Nem tagadhatom, mert nem igaz. Olivia én, szeretlek.
Hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok, de nagyon örültem.
- Kérlek, mondj valamit- mondta.
- Én is- mondtam és megcsókoltuk egymást.
- Nem vicces, hogy ehhez a pillanathoz 17 év kellett és az első randi emlékei.
Bólintottam.
- Most mi legyen?- kérdezte mikor kiszálltunk a csónakból.
- Szerintem beszéljünk külön-külön a lányokkal és meglátjuk, mit mondanak. Ha jól reagálnak, folytatjuk ott, ahol abba hagytuk és megmondjuk nekik, hogy ikrek, ha nem akkor marad minden a régiben.
- Rendben.
(Natalie szemszöge)
- Nem kéne elő jönnünk?- kérdeztem húgomat.
- Lehet, nem tudom. Nem akarok apával egy ilyen beszélgetést.
- Rendben, menjünk.
- Anya, apa, sziasztok. –mondtuk egyszerre.
- Mi?- csodálkoztak egyszerre.
- Mi ti ismeritek egymást?- anya befejezte a kérdést.
- Igen anya- mondta Melanie.
- Gyere ide Melanie –mondta anya.
- Gyere ide Natalie- mondta apa.
Megöleltek minket és leültünk a legközelebbi padra. Ott elmeséltünk mindent.
…….És végül azt találtuk ki, hogy összehozunk titeket újra.
- Azt kell, mondjam, büszkék vagyunk rátok, mert éretten kezeltétek az egészet.
- Különben két szobát kaptunk, de egy-egy ággyal.
Már nem szóltak semmit mentünk a szobáinkba mi elmentünk lezuhanyozni anyáék megbeszéltek valamit. De amikor kijöttünk a fürdőkből…
- Meglepetés!
- Hű köszönjük- mondtuk egyszerre.
Amikor megláttuk a szüleinket egy feketeerdő tortával, ami a kedvencünk. Megöleltük őket és átadták az ajándékot, ami két repülőjegy volt Olaszországba. Nagyot buliztunk az este nagyon jó érzés volt együtt ünnepelni.
Másnap reggel megbeszéltük, hogy mi legyen. Július elején Londonba megyünk el, hogy a nagyi is megtudja a jó hírt és utána együtt elmegyünk Ausztráliába és a másik nagyinak is elmondjuk, és ott újra összeházasodnak. , Ausztráliába pedig veszünk egy házat és így Elizabeth nagyi Londonban marad Tina nagyi meg Ausztráliába, de külön házban leszünk tőle.
(Melanie szemszöge)
Nagyon jól éreztük magunkat ezen a héten. Ma utazunk Rómába és már várjuk az estét. És azt találtuk ki, hogy a legközelebbi tóhoz is elvisszük őket, ahogy az első randin. Szerencsére külön autóval mentünk, de szerintünk ehhez a szüleinknek is van köze. Még biztos nem szeretnék, hogy találkozzunk. De mi Natalieval 1-2 órával előbb indulunk az előkészületek miatt.
Eljött az este, nagyon jól össze tudtunk dolgozni. Remélem sikerül a terv.
- Nyugodj már meg Meli – nyugtatott nővérem.
- Rendben- mondtam nem valami meggyőzően.
- Megérkeztek.
- Eddig minden rendben, vacsoráznak, és úgy látom, jól érzik magukat- jelentettem.
- Mindjárt befejezik, szólok a főnöknek.
Mert a főnök jelenti be a meglepetést.
- Na, hogy fogadták?
- Jól már mennek is.
- Köszönjük a segítséget.
- Menjünk már.
Követtük őket a tóig elég jó kedvük volt.
(Olivia szemszöge)
- Vajon mi a meglepetés?- kérdeztem Olivert.
- Nem tudom, de valamit mondanom kell.
Mielőtt megszólalt volna odajött egy férfi és azt mondta kövessük, mert ott a meglepetés egy közelebbi csónakra mutatott. Nem túl nagy kedvel, de beültünk a csónakba. Nagyon romantikus volt ez az egész, mint akkor 17 évvel ezelőtt.
- Mit is akartál mondani?- kérdeztem Olivert.
- Olivia, nem is tudom, hogy kezdjem el, én nem szerettem soha senkit annyira, mint akkor téged és ez még mindig így van. Nem tagadhatom, mert nem igaz. Olivia én, szeretlek.
Hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok, de nagyon örültem.
- Kérlek, mondj valamit- mondta.
- Én is- mondtam és megcsókoltuk egymást.
- Nem vicces, hogy ehhez a pillanathoz 17 év kellett és az első randi emlékei.
Bólintottam.
- Most mi legyen?- kérdezte mikor kiszálltunk a csónakból.
- Szerintem beszéljünk külön-külön a lányokkal és meglátjuk, mit mondanak. Ha jól reagálnak, folytatjuk ott, ahol abba hagytuk és megmondjuk nekik, hogy ikrek, ha nem akkor marad minden a régiben.
- Rendben.
(Natalie szemszöge)
- Nem kéne elő jönnünk?- kérdeztem húgomat.
- Lehet, nem tudom. Nem akarok apával egy ilyen beszélgetést.
- Rendben, menjünk.
- Anya, apa, sziasztok. –mondtuk egyszerre.
- Mi?- csodálkoztak egyszerre.
- Mi ti ismeritek egymást?- anya befejezte a kérdést.
- Igen anya- mondta Melanie.
- Gyere ide Melanie –mondta anya.
- Gyere ide Natalie- mondta apa.
Megöleltek minket és leültünk a legközelebbi padra. Ott elmeséltünk mindent.
…….És végül azt találtuk ki, hogy összehozunk titeket újra.
- Azt kell, mondjam, büszkék vagyunk rátok, mert éretten kezeltétek az egészet.
- Különben két szobát kaptunk, de egy-egy ággyal.
Már nem szóltak semmit mentünk a szobáinkba mi elmentünk lezuhanyozni anyáék megbeszéltek valamit. De amikor kijöttünk a fürdőkből…
- Meglepetés!
- Hű köszönjük- mondtuk egyszerre.
Amikor megláttuk a szüleinket egy feketeerdő tortával, ami a kedvencünk. Megöleltük őket és átadták az ajándékot, ami két repülőjegy volt Olaszországba. Nagyot buliztunk az este nagyon jó érzés volt együtt ünnepelni.
Másnap reggel megbeszéltük, hogy mi legyen. Július elején Londonba megyünk el, hogy a nagyi is megtudja a jó hírt és utána együtt elmegyünk Ausztráliába és a másik nagyinak is elmondjuk, és ott újra összeházasodnak. , Ausztráliába pedig veszünk egy házat és így Elizabeth nagyi Londonban marad Tina nagyi meg Ausztráliába, de külön házban leszünk tőle.
2010. szeptember 19., vasárnap
6.fejezet
Sziasztok! Bocsi, de csak most tudtam felrakni az új fejit, mivel elkezdődőtt a suli és sok a tanulni való. Jó olvasást. Kérek szépen komikat.
(Zohra szemszöge)
Ott állt előttem…
Az a két utas, akik úgy néztek ki, mint az angyalok. Mellettem kb. 2 méterre tőlem szerelmem, Adam feküdt és szenvedett.
- Szia, Daniel Way vagyok - aki próbált megnyugtatni- ő padig David Reynolds.
- Szia! – köszönt David is.
- Mi a neved? – kérdezte David.
- Zohra Sheen- nagyon nehezen tudtam kimondani égett a torkom és kapart valami nagyon erősen.
Pár másodperccel később felébredt Adam. Neki is köszöntek és megkérdezték a nevét.
- Adam Cole- válaszolta.
Elmondták nekünk, hogy mi történt.
- Mivel ti még éltetek, amikor már mindenki meghalt és én hallottam a gondolataitokat ezért inkább átváltoztattunk titeket és most vámpírok vagytok, ahogy mi is- mondta Daniel- és még azért is- folytatta - mert ha ti maradtatok volna, ott minket keresnének és így talán nem fognak. Genova partjainál történt most Rómában vagyunk. Elviszünk titeket vadászni, de mi csak állatvért iszunk.
Miután mindent elmondott elmentünk vadászni, de persze este, mert akkor nem vesz észre senki. Elmondták a vadászat fortélyait és hagyták, hogy letámadjunk, pár állatot. Nem izgatott mi az. Csodás íze volt nem tudom semmilyen emberi ételhez hasonlítani. Most már nem kapar az éhségtől a torkom, és lehet, hogy furán hangzik, boldog vagyok, de persze nem azért mert vámpír lettem, hanem azért mert itt van velem Adam is. És David megígérte, hogy 1 hét múlva megtartjuk az esküvőt.
( Oliver szemszöge)
- Szia, apu!- köszönt rám Melanie
- Szia!
- Elmesélnéd, hogy hol volt az első randid anyával?
Nagy levegőt vettem egy kicsit érdekesnek tartottam, hogy mostanában ennyire érdeklődik.
- Igen, de menjünk, le a partra ott majd elmondom.
- Ne előbb meséld el és még van egy kis dolgom is.
Kérlelően nézett rám.
- Na, jó- mondtam végül.
- Tehát az első randi Londonban volt egy étteremben gyertyafényes vacsora és csak mi voltunk ott. Utána elvittem egy tóhoz és kieveztem a tó közepére. Ahova fél év múlva újra elmentünk és megkértem a kezét.
- Köszönöm, hogy elmondtad.
( Olivia szemszöge)
- Elmondanád hol volt az első randi- kérte Natalie.
- Miért érdekel ez annyira téged? – kérdeztem.
- Kérlek légyszi - úgy nézett rám, hogy nem tudtam ellen állni.
- Az első randi nekem meglepetés volt. Elvitt egy étterembe Londonban, gyertyafényes vacsorára, ahol csak mi voltunk. Nagyon sokáig beszélgettünk és remekül éreztük magunkat. Utána elvitt egy tóhoz, ahol kievezett a tó közepére és ott elcsattant az első csók. Fél év múlva ugyan ott megkérte a kezem.
- Ez nagyon romantikus. De most menjünk, egy kicsit elfáradtam.
- Biztos te annyira szeretsz a parton lenni.
- Biztos.
- Na, jó menjünk.
(Zohra szemszöge)
Ott állt előttem…
Az a két utas, akik úgy néztek ki, mint az angyalok. Mellettem kb. 2 méterre tőlem szerelmem, Adam feküdt és szenvedett.
- Szia, Daniel Way vagyok - aki próbált megnyugtatni- ő padig David Reynolds.
- Szia! – köszönt David is.
- Mi a neved? – kérdezte David.
- Zohra Sheen- nagyon nehezen tudtam kimondani égett a torkom és kapart valami nagyon erősen.
Pár másodperccel később felébredt Adam. Neki is köszöntek és megkérdezték a nevét.
- Adam Cole- válaszolta.
Elmondták nekünk, hogy mi történt.
- Mivel ti még éltetek, amikor már mindenki meghalt és én hallottam a gondolataitokat ezért inkább átváltoztattunk titeket és most vámpírok vagytok, ahogy mi is- mondta Daniel- és még azért is- folytatta - mert ha ti maradtatok volna, ott minket keresnének és így talán nem fognak. Genova partjainál történt most Rómában vagyunk. Elviszünk titeket vadászni, de mi csak állatvért iszunk.
Miután mindent elmondott elmentünk vadászni, de persze este, mert akkor nem vesz észre senki. Elmondták a vadászat fortélyait és hagyták, hogy letámadjunk, pár állatot. Nem izgatott mi az. Csodás íze volt nem tudom semmilyen emberi ételhez hasonlítani. Most már nem kapar az éhségtől a torkom, és lehet, hogy furán hangzik, boldog vagyok, de persze nem azért mert vámpír lettem, hanem azért mert itt van velem Adam is. És David megígérte, hogy 1 hét múlva megtartjuk az esküvőt.
( Oliver szemszöge)
- Szia, apu!- köszönt rám Melanie
- Szia!
- Elmesélnéd, hogy hol volt az első randid anyával?
Nagy levegőt vettem egy kicsit érdekesnek tartottam, hogy mostanában ennyire érdeklődik.
- Igen, de menjünk, le a partra ott majd elmondom.
- Ne előbb meséld el és még van egy kis dolgom is.
Kérlelően nézett rám.
- Na, jó- mondtam végül.
- Tehát az első randi Londonban volt egy étteremben gyertyafényes vacsora és csak mi voltunk ott. Utána elvittem egy tóhoz és kieveztem a tó közepére. Ahova fél év múlva újra elmentünk és megkértem a kezét.
- Köszönöm, hogy elmondtad.
( Olivia szemszöge)
- Elmondanád hol volt az első randi- kérte Natalie.
- Miért érdekel ez annyira téged? – kérdeztem.
- Kérlek légyszi - úgy nézett rám, hogy nem tudtam ellen állni.
- Az első randi nekem meglepetés volt. Elvitt egy étterembe Londonban, gyertyafényes vacsorára, ahol csak mi voltunk. Nagyon sokáig beszélgettünk és remekül éreztük magunkat. Utána elvitt egy tóhoz, ahol kievezett a tó közepére és ott elcsattant az első csók. Fél év múlva ugyan ott megkérte a kezem.
- Ez nagyon romantikus. De most menjünk, egy kicsit elfáradtam.
- Biztos te annyira szeretsz a parton lenni.
- Biztos.
- Na, jó menjünk.
2010. augusztus 28., szombat
5. fejezet
Sziasztok!
Bocsi még egyszer. És kérek szépen komikat.
(Natalie szemszöge)
Másnap lementünk az egyik kávézóba és ott beszélgettünk. A neten pedig azt találtuk, hogy az nap, amikor lesz a vacsora 13-án újhold lesz és a szülinapunk. És reméljük, hogy az újhold tényleg valami újat hoz és jót.
- Figyelj – kezdte Melanie- kérdezzük meg hol volt az első randi és megpróbáljuk úgy csinálni, mintha tényleg az első randin lennének.
- Remek ötlet, de nagyon óvatosnak kell lennünk. És legalább vacsoráig nem szabad még csak sejteniük sem.
Ahogy befejeztem a mondatot csörgött a telefonunk anya és apa voltak. Előbb végeztek és le akarnak menni a partra mintha összebeszéltek, volna.
- De nem találkozhatunk egymással.
- Nyugi Melanie szerintem ők is így gondolják, figyelj én lejövök Oliviával most, te meg Oliverrel 2 óra múlva addig te kikérdezed, én meg majd azt mondom, hogy fáradt vagyok és negyed órával előbb megyünk fel a szobába.
- Rendben, akkor majd holnap találkozunk.
Megöleltük egymást és én elmentem Oliviáért, Melanie meg a szobájába.
(Zohra szemszöge)
2 nappal Melanieval való találkozás után Olaszország fölött jártunk valahol Genova közelében.
- Jó napot hozhatok valami frissítőt?- kérdeztem két csinos fiatalembertől bár inkább angyaloknak néztek ki.
- Köszönjük, de nem kérünk semmit- mondta az egyik udvariasan.
Adam a tanulóvezető is fent volt a gépen ennek azért örültem, mert a mennyasszonya vagyok. Egyszer csak egy nagy zajt hallottunk. Mi sztyuárdeszek próbáltuk nyugtatni az utasokat. De még egy nagy zajt hallottunk. Elkezdtünk zuhanni. Elestem a rázkódástól bevertem a fejem mire feleszméltem egy hideg kar közt találtam magam.
- Daniel vagyok, nyugodj meg minden rendben lesz a barátod is itt van- mondta és a hangja vagy valami más a közelben nem tudom, de nagyon nyugtatóan hatott rám.
És egy harapást éreztem a kezemen a másikon meg, mintha egy hideg kő lenne. Úgy éreztem mintha tűzbe dobtak volna, annyira égtem.
Még egyszer hallottam a szívem dobbanását és felébredtem. Minden más volt nem értettem mi történt és ott állt előttem…
Bocsi még egyszer. És kérek szépen komikat.
(Natalie szemszöge)
Másnap lementünk az egyik kávézóba és ott beszélgettünk. A neten pedig azt találtuk, hogy az nap, amikor lesz a vacsora 13-án újhold lesz és a szülinapunk. És reméljük, hogy az újhold tényleg valami újat hoz és jót.
- Figyelj – kezdte Melanie- kérdezzük meg hol volt az első randi és megpróbáljuk úgy csinálni, mintha tényleg az első randin lennének.
- Remek ötlet, de nagyon óvatosnak kell lennünk. És legalább vacsoráig nem szabad még csak sejteniük sem.
Ahogy befejeztem a mondatot csörgött a telefonunk anya és apa voltak. Előbb végeztek és le akarnak menni a partra mintha összebeszéltek, volna.
- De nem találkozhatunk egymással.
- Nyugi Melanie szerintem ők is így gondolják, figyelj én lejövök Oliviával most, te meg Oliverrel 2 óra múlva addig te kikérdezed, én meg majd azt mondom, hogy fáradt vagyok és negyed órával előbb megyünk fel a szobába.
- Rendben, akkor majd holnap találkozunk.
Megöleltük egymást és én elmentem Oliviáért, Melanie meg a szobájába.
(Zohra szemszöge)
2 nappal Melanieval való találkozás után Olaszország fölött jártunk valahol Genova közelében.
- Jó napot hozhatok valami frissítőt?- kérdeztem két csinos fiatalembertől bár inkább angyaloknak néztek ki.
- Köszönjük, de nem kérünk semmit- mondta az egyik udvariasan.
Adam a tanulóvezető is fent volt a gépen ennek azért örültem, mert a mennyasszonya vagyok. Egyszer csak egy nagy zajt hallottunk. Mi sztyuárdeszek próbáltuk nyugtatni az utasokat. De még egy nagy zajt hallottunk. Elkezdtünk zuhanni. Elestem a rázkódástól bevertem a fejem mire feleszméltem egy hideg kar közt találtam magam.
- Daniel vagyok, nyugodj meg minden rendben lesz a barátod is itt van- mondta és a hangja vagy valami más a közelben nem tudom, de nagyon nyugtatóan hatott rám.
És egy harapást éreztem a kezemen a másikon meg, mintha egy hideg kő lenne. Úgy éreztem mintha tűzbe dobtak volna, annyira égtem.
Még egyszer hallottam a szívem dobbanását és felébredtem. Minden más volt nem értettem mi történt és ott állt előttem…
Bocsiiii
Nagyon sajnálom, de nem találkoztam 1 hétig Jannával se és csak ma tudom felrakni az új fejit.
Ezért mindenkitől bocsánatot kérek. Viszont remélem tetszik majd az új feji.
Ezért mindenkitől bocsánatot kérek. Viszont remélem tetszik majd az új feji.
2010. augusztus 19., csütörtök
4. fejezet
Kérek szépen komikat és friss 27-én pénteken lesz. Szeptembertől friss minden héten vagy 2 hetente lesz szombaton vagy vasárnap. Ahogy az időm engedi.
Jó olvasást. Puszi: BoA
(Natalie szemszöge)
Este a tervhez híven beszéltem anyával.
- Hogy telt a napod?- kérdeztem.
- Jól, neked?
- Jól- nem akartam elmondani a szörfös balesetet, mert akkor el kellett volna mindent mondanom.
- És milyen a munka, helyes a fotós- tudtam, hogy ha így kérdezem, akkor beszélni fog.
- Jó, megjött az ihletem is és a fotós, hmm… elég jól néz ki.
- Hogy hívják?
- Oliver
Ezt a nevet úgy mondta, mintha egy szerelmes tinédzser lenne.
- És milyen ez az Oliver?
- Kedves és remek fotós.
- Na, jó én elmegyek zuhanyozni, hagyom, hogy ábrándozz.
- Hé
Nevettünk. Tudtam, hogy ezt viccnek veszi, és zuhanyzás után belekezdhetek a másik témába.
- Anya elmesélnéd, hogy apa milyen volt és, hogy jöttetek össze?
Felsóhajtott.
- Rendben elég nagy vagy már, de érdekes, hogy pont most jutott eszedbe megkérdezni.
- Tehát…
- Tehát, Londonban laktam a nagyiéknál 20 éves voltam és az egyik szobát minden nyáron kiadtuk valakinek és apád egy haverjával ott nyaralt nálunk. Szerelem volt első látásra. Ő ott maradt nálunk a haverja elment valahova talán Amerikába. Boldogok voltunk egy nap megkérte a kezem és következő nyáron összeházasodtunk aztán lettél te ekkor már 24 voltam apád 25. Majdnem egy év után volt egy nagyobb vitánk és elváltunk.
- De miért?
- Már nem tudom.
- És ha találkoznátok, nem tudnátok megbeszélni?- kérdeztem.
- Nem tudom ő már biztos keresett valakit és boldogan él.
- Azért köszi, hogy elmondtad ezt. Szeretlek- megöleltem- Jó éjt!
- Én is. Jó éjt!
Elmentem lefeküdni, amit tudni akartam megtudtam, remélem Melanienak is jól sikerül a beszélgetés.
(Melanie szemszöge)
Este beszéltem apuval és kiderült, hogy a divattervező Olivia és minden igaz, de persze arról apu nem tud semmit. És kiderült, hogy 15- én Rómába megyünk a munkájuk miatt.
Másnap reggel Natalieval megbeszéltük, hogy mindenképpen összehozzuk őket. És persze Rómában.
Terv ez volt:
Beszélünk anya és apa főnökével és megkérjük, hogy egy ebédet vagy vacsorát hozzon össze, és ha ténylég szeretik még egymást, akkor talán sikerülhet a terv. De persze ők nem tudnak erről semmit, azt hiszik majd, hogy a főnökük akar megbeszélni velük valami fontosat. Délután beszéltünk a főnökkel egy kicsit nehezen, de beleegyezett, hogy segít. A Rómában töltött első estén lesz a vacsora. De addig még van 1 hét.
- Natalie, mesélnél egy kicsit anyáról, magadról és Írországról?- kérdeztem tőle miközben a parton sétáltunk.
- Persze. De utána te mesélsz apáról, rólad és Ausztráliáról.
- Rendben.
Egy pillanatig gondolkozott majd elkezdte.
- Valójában Írországról nem tudok sokat mondani csak 1 éve lakunk ott. Eddig a nagyinál laktunk Londonban. De Londonról sem tudok mesélni azt látni, kell. Tudod, mit egyszer elmegyünk oda és mindent megmutatok.
- Remek ötlet- mondtam.
- Anyát Oliviának hívják szép hosszú szőke haja van. Szereti a divatot, hiszen divattervező. Amiket eddig tervezett azok gyönyörűek. De ez az első felkérése, ami külföldre szól.
- Apának is – vágtam közbe.
- Én meg szeretek olvasni, filmet nézni, zenét hallgatni, kosarazni néha még focizni is. Ennyi nem sok, de majd megismersz jobban. Te jössz!
- Ausztráliáról én sem mesélnék, majd oda is elmegyünk.
- Oké.
- Apa, mint már tudod fotós és én is nagyon szeretek fotózni.
- Én meg rajzolni, vagyis tervezni, mint anya.
- Szőkés barna haja van. Elég jól öltözik, bár néha segítek neki és tipikus lányos apa. Én is szeretek filmet nézni, zenét hallgatni, kosarazni és focizni és tényleg csak néha olvasni is. Álltalába szeretem szinte majdnem az összes sportot főleg a vízi sportokat. És szeretem a kalandokat is.
- Azt én is.
- Van, pár történetem elmeséljem.
- Persze.
Így telt a délutánunk, sétáltunk a parton és beszéltünk, míg nem alkonyodott. Nagyon jól szórakoztunk kár, hogy eddig nem ismertük egymást. Jó, ha az embernek van egy ikertestvére. Visszamentünk a hotelbe, de persze nem együtt túl feltűnő lett volna, és mi van, ha a szüleink előbb végeztek. Este későn jött meg apu már szinte aludtam, amikor bejött megnézni, hogy alszom-e, én inkább tettetem, hogy alszom. Remélem hamar eltellik ez az 1 hét.
Jó olvasást. Puszi: BoA
(Natalie szemszöge)
Este a tervhez híven beszéltem anyával.
- Hogy telt a napod?- kérdeztem.
- Jól, neked?
- Jól- nem akartam elmondani a szörfös balesetet, mert akkor el kellett volna mindent mondanom.
- És milyen a munka, helyes a fotós- tudtam, hogy ha így kérdezem, akkor beszélni fog.
- Jó, megjött az ihletem is és a fotós, hmm… elég jól néz ki.
- Hogy hívják?
- Oliver
Ezt a nevet úgy mondta, mintha egy szerelmes tinédzser lenne.
- És milyen ez az Oliver?
- Kedves és remek fotós.
- Na, jó én elmegyek zuhanyozni, hagyom, hogy ábrándozz.
- Hé
Nevettünk. Tudtam, hogy ezt viccnek veszi, és zuhanyzás után belekezdhetek a másik témába.
- Anya elmesélnéd, hogy apa milyen volt és, hogy jöttetek össze?
Felsóhajtott.
- Rendben elég nagy vagy már, de érdekes, hogy pont most jutott eszedbe megkérdezni.
- Tehát…
- Tehát, Londonban laktam a nagyiéknál 20 éves voltam és az egyik szobát minden nyáron kiadtuk valakinek és apád egy haverjával ott nyaralt nálunk. Szerelem volt első látásra. Ő ott maradt nálunk a haverja elment valahova talán Amerikába. Boldogok voltunk egy nap megkérte a kezem és következő nyáron összeházasodtunk aztán lettél te ekkor már 24 voltam apád 25. Majdnem egy év után volt egy nagyobb vitánk és elváltunk.
- De miért?
- Már nem tudom.
- És ha találkoznátok, nem tudnátok megbeszélni?- kérdeztem.
- Nem tudom ő már biztos keresett valakit és boldogan él.
- Azért köszi, hogy elmondtad ezt. Szeretlek- megöleltem- Jó éjt!
- Én is. Jó éjt!
Elmentem lefeküdni, amit tudni akartam megtudtam, remélem Melanienak is jól sikerül a beszélgetés.
(Melanie szemszöge)
Este beszéltem apuval és kiderült, hogy a divattervező Olivia és minden igaz, de persze arról apu nem tud semmit. És kiderült, hogy 15- én Rómába megyünk a munkájuk miatt.
Másnap reggel Natalieval megbeszéltük, hogy mindenképpen összehozzuk őket. És persze Rómában.
Terv ez volt:
Beszélünk anya és apa főnökével és megkérjük, hogy egy ebédet vagy vacsorát hozzon össze, és ha ténylég szeretik még egymást, akkor talán sikerülhet a terv. De persze ők nem tudnak erről semmit, azt hiszik majd, hogy a főnökük akar megbeszélni velük valami fontosat. Délután beszéltünk a főnökkel egy kicsit nehezen, de beleegyezett, hogy segít. A Rómában töltött első estén lesz a vacsora. De addig még van 1 hét.
- Natalie, mesélnél egy kicsit anyáról, magadról és Írországról?- kérdeztem tőle miközben a parton sétáltunk.
- Persze. De utána te mesélsz apáról, rólad és Ausztráliáról.
- Rendben.
Egy pillanatig gondolkozott majd elkezdte.
- Valójában Írországról nem tudok sokat mondani csak 1 éve lakunk ott. Eddig a nagyinál laktunk Londonban. De Londonról sem tudok mesélni azt látni, kell. Tudod, mit egyszer elmegyünk oda és mindent megmutatok.
- Remek ötlet- mondtam.
- Anyát Oliviának hívják szép hosszú szőke haja van. Szereti a divatot, hiszen divattervező. Amiket eddig tervezett azok gyönyörűek. De ez az első felkérése, ami külföldre szól.
- Apának is – vágtam közbe.
- Én meg szeretek olvasni, filmet nézni, zenét hallgatni, kosarazni néha még focizni is. Ennyi nem sok, de majd megismersz jobban. Te jössz!
- Ausztráliáról én sem mesélnék, majd oda is elmegyünk.
- Oké.
- Apa, mint már tudod fotós és én is nagyon szeretek fotózni.
- Én meg rajzolni, vagyis tervezni, mint anya.
- Szőkés barna haja van. Elég jól öltözik, bár néha segítek neki és tipikus lányos apa. Én is szeretek filmet nézni, zenét hallgatni, kosarazni és focizni és tényleg csak néha olvasni is. Álltalába szeretem szinte majdnem az összes sportot főleg a vízi sportokat. És szeretem a kalandokat is.
- Azt én is.
- Van, pár történetem elmeséljem.
- Persze.
Így telt a délutánunk, sétáltunk a parton és beszéltünk, míg nem alkonyodott. Nagyon jól szórakoztunk kár, hogy eddig nem ismertük egymást. Jó, ha az embernek van egy ikertestvére. Visszamentünk a hotelbe, de persze nem együtt túl feltűnő lett volna, és mi van, ha a szüleink előbb végeztek. Este későn jött meg apu már szinte aludtam, amikor bejött megnézni, hogy alszom-e, én inkább tettetem, hogy alszom. Remélem hamar eltellik ez az 1 hét.
2010. augusztus 13., péntek
3. fejezet
(Natalie szemszöge)
- Jól vagy?- kérdezte egy férfihang.
- Jól csak egy kis vizet nyeltem és elájultam. Köszönöm, hogy megmentett- mondtam pedig az a hang…
- Nem én húztalak ki a vízből, hanem egy lány, de elszaladt miután elmondta, hogy mi történt és nagyon hasonlított rád talán a testvéred. – nekem nincs testvérem- gondoltam, de nem szóltam köszöntem és a szálloda felé vettem az irányt.
Megkérdeztem, hogy hol találom azt a lányt, aki elvileg hasonlít rám és a nő rámutatott a hallban ülő lányra.
(Melanie szemszöge)
- Szia, köszönöm, hogy megmentettél- mondta.
- Szia, nincs mit- válaszoltam, de többet nem tudtam mondani.
- Ez érdekes, hogy ennyire hasonlítunk. Nem lehet, hogy …….- itt nem fejezte be a mondatot, de sejtettem mire gondol- mikor születtél?- kérdezte.
- Te?- kérdeztem vissza.
- 1994. június 13-án- mondtuk egyszerre.
- Londonban?- kérdeztem.
Bólintott.
- Te akkor apával élsz?- kérdezte nehezen.
- Igen, te meg anyával- ez inkább kijelentés volt, mint kérdés.
- Tehát mi ikrek vagyunk- jelentettem ki.
- Igen, ez fura, de jó értelemben. Mindig szerettem volna egy testvért- mondta.
- Én is, Melanie vagyok. Most mit csináljunk?
- Natalie vagyok, hogy érted?
- Te hol laksz? És miért jöttél Olaszországba?
- Írország Dublin. És anya itt kapott 1 hónapra munkát ő Olivia divattervező. És te?
- Mi? Akkor tuti, hogy apa Oliver az ő ruháit fotózza, ugyanis ő is 1 hónapra kapott munkát itt és egy divattervező ruháit fotózza. Biztos, hogy találkozni fognak. Ja, és Ausztráliában, Sydneyben lakom- mondtam.
- De ez jó talán újra összejönnek.
- Igen az remek lenne. Figyelj, este elkezdem faggatni apát, hogy milyen a munka meg a múltról is és te is tedd ezt anyával.
- Remek ötlet.
- És holnap délben találkozzunk a tengerparton a fagyizónál.
- Rendben- egyezett bele.
Megöleltük egymást és elköszöntünk. Jó, ha az embernek hirtelen lesz egy tesója, főleg ha már régen szeretett volna egyet és még hozzá iker is, de egy kicsit hirtelen jött. Túl váratlan ez a helyzet.
(Olivia szemszöge)
Örültem, hogy a lányom ilyen érett és tudok a munkára is koncentrálni.
- Jó napot!- köszönt rám egy ismerős hang, megfordultam.
- Oliver?
- Olivia?
- Mit keresel itt?- kérdeztem.
- Ezt én is kérdezhetném tőled.
- Csak nem te vagy a fotós?
- De, te meg a divattervező?
- Igen.
- Figyelj, szerintem kezdjük el a munkát és hagyjuk a múltat- mondta.
- Rendben.
- De jól vagytok?
- Igen és ti?
- Mi is, Melanie remek lány és jó tanuló meg szeret kosarazni és úszni.
- Natalie is jó tanuló és ő is szeret kosarazni és úszni.
- Szerinted nem fognak találkozni?- kérdezte.
- Lehet, de talán nem. Nem tudom, hogy fogadnák.
- Bízzunk benne, hogy nem.
- Lássunk munkához – javasoltam.
- Oké.
Munka közben nem beszéltünk csak, ami a munkához kapcsolódott. Örültem, hogy találkoztunk mintha valamit (valakit) visszakaptam volna, de ha a lányok találkoznak, lehet, hogy nem lesz ilyen jó, de már szeretném látni Melaniet.
Este Natalie olyan volt mintha tudna mindent és a múltról kérdezett. De nem bántam és elmondtam a történetet kivéve azt, hogy van ikertestvére.
(Oliver szemszöge)
Örültem, amikor megláttam Oliviát. Gyönyörű, mint volt alig változott. És jó lenne Natalieval is találkozni. Nem is tudom már, hogy miért váltunk el. Jó lenne visszakapni őket.
Remélem tetszik a történet. Kérek szépen komikat is. Köszi!
- Jól vagy?- kérdezte egy férfihang.
- Jól csak egy kis vizet nyeltem és elájultam. Köszönöm, hogy megmentett- mondtam pedig az a hang…
- Nem én húztalak ki a vízből, hanem egy lány, de elszaladt miután elmondta, hogy mi történt és nagyon hasonlított rád talán a testvéred. – nekem nincs testvérem- gondoltam, de nem szóltam köszöntem és a szálloda felé vettem az irányt.
Megkérdeztem, hogy hol találom azt a lányt, aki elvileg hasonlít rám és a nő rámutatott a hallban ülő lányra.
(Melanie szemszöge)
- Szia, köszönöm, hogy megmentettél- mondta.
- Szia, nincs mit- válaszoltam, de többet nem tudtam mondani.
- Ez érdekes, hogy ennyire hasonlítunk. Nem lehet, hogy …….- itt nem fejezte be a mondatot, de sejtettem mire gondol- mikor születtél?- kérdezte.
- Te?- kérdeztem vissza.
- 1994. június 13-án- mondtuk egyszerre.
- Londonban?- kérdeztem.
Bólintott.
- Te akkor apával élsz?- kérdezte nehezen.
- Igen, te meg anyával- ez inkább kijelentés volt, mint kérdés.
- Tehát mi ikrek vagyunk- jelentettem ki.
- Igen, ez fura, de jó értelemben. Mindig szerettem volna egy testvért- mondta.
- Én is, Melanie vagyok. Most mit csináljunk?
- Natalie vagyok, hogy érted?
- Te hol laksz? És miért jöttél Olaszországba?
- Írország Dublin. És anya itt kapott 1 hónapra munkát ő Olivia divattervező. És te?
- Mi? Akkor tuti, hogy apa Oliver az ő ruháit fotózza, ugyanis ő is 1 hónapra kapott munkát itt és egy divattervező ruháit fotózza. Biztos, hogy találkozni fognak. Ja, és Ausztráliában, Sydneyben lakom- mondtam.
- De ez jó talán újra összejönnek.
- Igen az remek lenne. Figyelj, este elkezdem faggatni apát, hogy milyen a munka meg a múltról is és te is tedd ezt anyával.
- Remek ötlet.
- És holnap délben találkozzunk a tengerparton a fagyizónál.
- Rendben- egyezett bele.
Megöleltük egymást és elköszöntünk. Jó, ha az embernek hirtelen lesz egy tesója, főleg ha már régen szeretett volna egyet és még hozzá iker is, de egy kicsit hirtelen jött. Túl váratlan ez a helyzet.
(Olivia szemszöge)
Örültem, hogy a lányom ilyen érett és tudok a munkára is koncentrálni.
- Jó napot!- köszönt rám egy ismerős hang, megfordultam.
- Oliver?
- Olivia?
- Mit keresel itt?- kérdeztem.
- Ezt én is kérdezhetném tőled.
- Csak nem te vagy a fotós?
- De, te meg a divattervező?
- Igen.
- Figyelj, szerintem kezdjük el a munkát és hagyjuk a múltat- mondta.
- Rendben.
- De jól vagytok?
- Igen és ti?
- Mi is, Melanie remek lány és jó tanuló meg szeret kosarazni és úszni.
- Natalie is jó tanuló és ő is szeret kosarazni és úszni.
- Szerinted nem fognak találkozni?- kérdezte.
- Lehet, de talán nem. Nem tudom, hogy fogadnák.
- Bízzunk benne, hogy nem.
- Lássunk munkához – javasoltam.
- Oké.
Munka közben nem beszéltünk csak, ami a munkához kapcsolódott. Örültem, hogy találkoztunk mintha valamit (valakit) visszakaptam volna, de ha a lányok találkoznak, lehet, hogy nem lesz ilyen jó, de már szeretném látni Melaniet.
Este Natalie olyan volt mintha tudna mindent és a múltról kérdezett. De nem bántam és elmondtam a történetet kivéve azt, hogy van ikertestvére.
(Oliver szemszöge)
Örültem, amikor megláttam Oliviát. Gyönyörű, mint volt alig változott. És jó lenne Natalieval is találkozni. Nem is tudom már, hogy miért váltunk el. Jó lenne visszakapni őket.
Remélem tetszik a történet. Kérek szépen komikat is. Köszi!
2010. augusztus 6., péntek
2. fejezet
(Melanie szemszöge)
A szálloda nagyon nagy és szép volt persze az egészet az a cég állta, amely apát felkérte a fotózásra.
- Kíváncsi vagyok, kinek a ruháit kell majd fotóznod- mondtam apámnak, amikor beléptünk a szobánkba.
- Én is, de mindegy fő, hogy együtt vagyunk.
- Apa úgyis tudod, hogy alig lesz időd. De nyugi megleszek, hiszen ez Olaszország tengerpart sok látnivaló.
- Tudom, örülök, hogy éretten kezeled a dolgokat.
- Holnap lemegyek a partra dzsetszkizni.
- Jól van, de nagyon vigyázz magadra.
- Rendben apu már nagylány vagyok.
Megölelt és bement a szobájába. Később még megnéztünk egy jó vígjátékot, aztán elmentünk aludni. Nehezen tudja Oliver elfogadni, hogy már nem kislány vagyok, ez talán azért van, mert csak én vagyok neki nem keresett egyszer sem feleséget anya óta.
2 szoba egy nappali és egy fürdő volt meg erkély. A szobámba egy ágy, szekrény, éjjeli szekrény, lámpa, asztal, székkel és asztali lámpával, polc meg fotel volt. És egy nagy ablak, ami a tengerpartra nyílt. Egy pár percig még forgolódtam aztán nehezen, de lassan elaludtam.
(Natalie szemszöge)
Nagy és szép volt a szálloda. Anyával nagyon elfáradtunk. Még megbeszéltük, hogy én holnap lemegyek a partra szörfözni, ő pedig munkához lát. Anya hamar elaludt én kicsit nehezen tudtam talán az izgatottság miatt, ami más volt, mint máskor. Nem tudom pontosan mennyit aludtam, de amikor felébredtem Olivia már nem volt a szobájában korán elment. Én meg, ahogy megbeszéltük elmentem szörfözni. Egy ideje már a hullámokon lovagoltam, amikor egy őrült nagy hullám a víz alá döntött. Segítségért kiabáltam valaki mintha szólt volna hasonló volt, mint az én hangom, de mire reagáltam elájultam.
(Melanie szemszöge)
Éppen dzsetszkiztem, amikor megláttam valakit a vízben segítségért kiáltott. Odamentem és visszakiáltottam, hogy tartson ki, de ő már nem hallhatta elsüllyedt egy pillanatra megijedtem és mikor úgy éreztem elég közel vagyok a vízbe vetettem magam és felhúztam a dzsetszkire és kivittem a partra. Éreztem, hogy muszáj segítenem, és nem azért mert egy másik ember bajban volt, hanem más okból, de nem tudom mi az. Amikor kihúztam a partra rájöttem miért. Ugyanúgy nézett ki, mint én mintha tükörbe néztem volna, de kicsit megijedtem. Mikor odaért a vízi mentő elmondtam mi történt és elmentem. Nem tudtam felfogni ezt az egészet időre van szükségem. De talán majd újra látom és ...- tovább nem gondoltam erre felmentem a szállodai szobámba átöltöztem egy térdfarmert és toppot vettem fel és lementem a hallba. 1 órát biztos ott lehettem, amikor megláttam őt. Tényleg úgy nézett ki, mint én. A recepcióshoz ment és a pultnál álló nő rám mutatott. Egymást néztük ő közelebb jött rajta is láttam azt a nagy csodálkozást. Leült velem szembe és köszönt.
A szálloda nagyon nagy és szép volt persze az egészet az a cég állta, amely apát felkérte a fotózásra.
- Kíváncsi vagyok, kinek a ruháit kell majd fotóznod- mondtam apámnak, amikor beléptünk a szobánkba.
- Én is, de mindegy fő, hogy együtt vagyunk.
- Apa úgyis tudod, hogy alig lesz időd. De nyugi megleszek, hiszen ez Olaszország tengerpart sok látnivaló.
- Tudom, örülök, hogy éretten kezeled a dolgokat.
- Holnap lemegyek a partra dzsetszkizni.
- Jól van, de nagyon vigyázz magadra.
- Rendben apu már nagylány vagyok.
Megölelt és bement a szobájába. Később még megnéztünk egy jó vígjátékot, aztán elmentünk aludni. Nehezen tudja Oliver elfogadni, hogy már nem kislány vagyok, ez talán azért van, mert csak én vagyok neki nem keresett egyszer sem feleséget anya óta.
2 szoba egy nappali és egy fürdő volt meg erkély. A szobámba egy ágy, szekrény, éjjeli szekrény, lámpa, asztal, székkel és asztali lámpával, polc meg fotel volt. És egy nagy ablak, ami a tengerpartra nyílt. Egy pár percig még forgolódtam aztán nehezen, de lassan elaludtam.
(Natalie szemszöge)
Nagy és szép volt a szálloda. Anyával nagyon elfáradtunk. Még megbeszéltük, hogy én holnap lemegyek a partra szörfözni, ő pedig munkához lát. Anya hamar elaludt én kicsit nehezen tudtam talán az izgatottság miatt, ami más volt, mint máskor. Nem tudom pontosan mennyit aludtam, de amikor felébredtem Olivia már nem volt a szobájában korán elment. Én meg, ahogy megbeszéltük elmentem szörfözni. Egy ideje már a hullámokon lovagoltam, amikor egy őrült nagy hullám a víz alá döntött. Segítségért kiabáltam valaki mintha szólt volna hasonló volt, mint az én hangom, de mire reagáltam elájultam.
(Melanie szemszöge)
Éppen dzsetszkiztem, amikor megláttam valakit a vízben segítségért kiáltott. Odamentem és visszakiáltottam, hogy tartson ki, de ő már nem hallhatta elsüllyedt egy pillanatra megijedtem és mikor úgy éreztem elég közel vagyok a vízbe vetettem magam és felhúztam a dzsetszkire és kivittem a partra. Éreztem, hogy muszáj segítenem, és nem azért mert egy másik ember bajban volt, hanem más okból, de nem tudom mi az. Amikor kihúztam a partra rájöttem miért. Ugyanúgy nézett ki, mint én mintha tükörbe néztem volna, de kicsit megijedtem. Mikor odaért a vízi mentő elmondtam mi történt és elmentem. Nem tudtam felfogni ezt az egészet időre van szükségem. De talán majd újra látom és ...- tovább nem gondoltam erre felmentem a szállodai szobámba átöltöztem egy térdfarmert és toppot vettem fel és lementem a hallba. 1 órát biztos ott lehettem, amikor megláttam őt. Tényleg úgy nézett ki, mint én. A recepcióshoz ment és a pultnál álló nő rám mutatott. Egymást néztük ő közelebb jött rajta is láttam azt a nagy csodálkozást. Leült velem szembe és köszönt.
2010. augusztus 2., hétfő
1. fejezet
(Melanie szemszöge)
- Melanie ébresztő!- mondta apám, mikor kora reggel jött be a szobámba.
- Jó reggelt apu!- mondtam nagy meglepődésére, ugyanis nagyon sokáig tudok aludni általában és nehezen lehet felkelteni.
- Mi történt veled, hogy korábban felkeltél?- kérdezte.
- Nagyon izgatott vagyok az út miatt, alig bírtam aludni- válaszoltam, mire ő kiment és hagyta hadd csomagoljak tovább.
De ez az izgatottság nem az volt, amit szinte mindenki érez, ha más országba megy főleg Olaszországba 15 évesen. Nem ez valami más- gondoltam. Gondolataimból apám ébresztett fel, amikor hívott le reggelizni. Az apám Oliver nem túl híres a főztjéről, amíg kicsi voltam házvezetőnőt vett fel, most én szoktam néha főzni valamit. Igaz Oliver nem szakácsnak tanult ő egy fotós és azért megyünk Olaszországba 1 hónapra, mert felkérést kapott és ott kell fotóznia a modelleket.
A reptéren már nagyon sokan voltak. A repülőn egy idős hölgy mellé ültem csak ott volt hely. Oliver egy férfi mellé ült a másik oldalon 3 székkel mögöttünk. A hölgynek hosszú haja és kék szeme volt. Az arca elég simának tűnt pedig volt rajta pár ránc. Türkiz színű ruhát viselt és volt egy halas fülbevalója. A hölgy nagyon kedves volt sokat beszélt és kérdezgetett.
- Szervusz, kedvesem Elizabeth Ford vagyok- köszönt és mutatkozott be a hölgy.
- Jó napot Melanie Thomson vagyok– üdvözöltem.
- Hova utazol?- kérdezte, mivel ez a gép Olaszország után megy tovább Angliába.
- Olaszországba, Jesoloba- válaszoltam.
- Értem én Angliába, Londonba- mondta.
- És a szüleiddel utazol?- kérdezte.
- Apukámmal anyukámat nem is ismertem kicsi voltam, még amikor elváltak.
- Ó, sajnálom- mondta halk hangon. - Én 10 éves koromban vesztettem el az édesanyámat- folytatta- hány éves vagy?- kérdezte.
- 16 leszek június 13-án- válaszoltam.
- És mennyi időre utaztok Olaszországba?
- 1 hónapra.
Ez a hölgy szinte mindenről kikérdezett mintha a régen nem látott unokája lennék. (Még a medálomról is, ami hold alakú és kék meg zöld színű a hátulján meg egy M betű van. Születésemkor kaptam a medált.) Pedig az én nagyimat 1-2 napja látogattuk meg. Az anyai nagyszüleimet meg nem ismerem. Így telt a repülőutam, apám a laptopján dolgozott néha beszélt a mellette ülő férfival. Mikor leszállt a gép elköszöntem a hölgytől, de ő úgy köszönt el mintha nemsokára látnánk egymást. Érdekes-gondoltam bár az idősebbek is tudnak „érdekesek” lenni.
(Natalie szemszöge)
- Jó reggelt anya szép napunk van- mondtam anyámnak, amikor vittem be a szobájába a reggelit.
- Szia Natalie! Jól aludtál?- kérdezte.
- Igazából nem nagyon tudtam aludni, izgatott vagyok, de valami más okból nem csak az utazás miatt- válaszoltam.
- Becsomagoltál mindent?
- Igen.
- Akkor nyomás öltözni le ne késsük a gépet- mondta miután befejeztük a reggelit.
Ugyanis Olaszországba utazunk mivel anyukám Olivia Ford divattervező és felkérték egy fotózásra, amin az ő ruháit fotózzák. 1 hónapra megyünk és átszállunk egy másik gépre Londonban, ahol találkozunk a nagyival, aki 10 hétre Ausztráliába, Canberrába utazott egy kicsit kikapcsolódni alig tudja kiheverni a nagypapa halálát pedig már régen történt az autóbaleset szinte én nem is ismertem.
- Szia, nagyi!- kiáltottam a nagyinak, amikor megláttam.
- Sziasztok!- kiáltotta vissza.
- Szia, anya. Hogy vagy?- kérdezte tőle anyám és megöleltük egymást.
- Sokkal jobban, jót tett ez a pihenés és Ausztrália nagyon szép.
Fél óránk volt a gép indulásáig, addig folyamatosan mesélt a 10 hétről még a repülő útról is, amikor oda ment, de a vissza útról semmit. Ez fura a nagyi mindig mindenről beszámol, de erről most nem.
- Szia, anya majd találkozunk- köszönt el anyám.
- Szia, nagyi!
- Sziasztok, jó utat, vigyázzatok magatokra és érezzétek jól magatokat.
Az utolsó szót éppen meghallottam, mert már a kapunál voltunk. A repülőn sikerült egymás mellé ülnünk és végig beszéltük az utat. Anyukámmal nagyon jól kijöttünk mindig segítettem neki a házimunkában is. A repülőút elég jókedvűen telt anyával sokat nevettünk. A légi kísérők is nagyon kedvesek voltak. Az egyikükkel egy kicsit beszélgettem is, amikor anya elaludt. A nőnek hosszú barna haja és kék szeme volt, 24 éves és Zohrának hívták. Volt benne valami különleges nem emberi bár ez furán hangzik. Kedves nő bár ilyen a munkája, de szerintem ő alapból ilyen vidám személyiség. Lassan leszálltunk és anya fogott egy taxit és azzal mentünk a szállásra.
- Melanie ébresztő!- mondta apám, mikor kora reggel jött be a szobámba.
- Jó reggelt apu!- mondtam nagy meglepődésére, ugyanis nagyon sokáig tudok aludni általában és nehezen lehet felkelteni.
- Mi történt veled, hogy korábban felkeltél?- kérdezte.
- Nagyon izgatott vagyok az út miatt, alig bírtam aludni- válaszoltam, mire ő kiment és hagyta hadd csomagoljak tovább.
De ez az izgatottság nem az volt, amit szinte mindenki érez, ha más országba megy főleg Olaszországba 15 évesen. Nem ez valami más- gondoltam. Gondolataimból apám ébresztett fel, amikor hívott le reggelizni. Az apám Oliver nem túl híres a főztjéről, amíg kicsi voltam házvezetőnőt vett fel, most én szoktam néha főzni valamit. Igaz Oliver nem szakácsnak tanult ő egy fotós és azért megyünk Olaszországba 1 hónapra, mert felkérést kapott és ott kell fotóznia a modelleket.
A reptéren már nagyon sokan voltak. A repülőn egy idős hölgy mellé ültem csak ott volt hely. Oliver egy férfi mellé ült a másik oldalon 3 székkel mögöttünk. A hölgynek hosszú haja és kék szeme volt. Az arca elég simának tűnt pedig volt rajta pár ránc. Türkiz színű ruhát viselt és volt egy halas fülbevalója. A hölgy nagyon kedves volt sokat beszélt és kérdezgetett.
- Szervusz, kedvesem Elizabeth Ford vagyok- köszönt és mutatkozott be a hölgy.
- Jó napot Melanie Thomson vagyok– üdvözöltem.
- Hova utazol?- kérdezte, mivel ez a gép Olaszország után megy tovább Angliába.
- Olaszországba, Jesoloba- válaszoltam.
- Értem én Angliába, Londonba- mondta.
- És a szüleiddel utazol?- kérdezte.
- Apukámmal anyukámat nem is ismertem kicsi voltam, még amikor elváltak.
- Ó, sajnálom- mondta halk hangon. - Én 10 éves koromban vesztettem el az édesanyámat- folytatta- hány éves vagy?- kérdezte.
- 16 leszek június 13-án- válaszoltam.
- És mennyi időre utaztok Olaszországba?
- 1 hónapra.
Ez a hölgy szinte mindenről kikérdezett mintha a régen nem látott unokája lennék. (Még a medálomról is, ami hold alakú és kék meg zöld színű a hátulján meg egy M betű van. Születésemkor kaptam a medált.) Pedig az én nagyimat 1-2 napja látogattuk meg. Az anyai nagyszüleimet meg nem ismerem. Így telt a repülőutam, apám a laptopján dolgozott néha beszélt a mellette ülő férfival. Mikor leszállt a gép elköszöntem a hölgytől, de ő úgy köszönt el mintha nemsokára látnánk egymást. Érdekes-gondoltam bár az idősebbek is tudnak „érdekesek” lenni.
(Natalie szemszöge)
- Jó reggelt anya szép napunk van- mondtam anyámnak, amikor vittem be a szobájába a reggelit.
- Szia Natalie! Jól aludtál?- kérdezte.
- Igazából nem nagyon tudtam aludni, izgatott vagyok, de valami más okból nem csak az utazás miatt- válaszoltam.
- Becsomagoltál mindent?
- Igen.
- Akkor nyomás öltözni le ne késsük a gépet- mondta miután befejeztük a reggelit.
Ugyanis Olaszországba utazunk mivel anyukám Olivia Ford divattervező és felkérték egy fotózásra, amin az ő ruháit fotózzák. 1 hónapra megyünk és átszállunk egy másik gépre Londonban, ahol találkozunk a nagyival, aki 10 hétre Ausztráliába, Canberrába utazott egy kicsit kikapcsolódni alig tudja kiheverni a nagypapa halálát pedig már régen történt az autóbaleset szinte én nem is ismertem.
- Szia, nagyi!- kiáltottam a nagyinak, amikor megláttam.
- Sziasztok!- kiáltotta vissza.
- Szia, anya. Hogy vagy?- kérdezte tőle anyám és megöleltük egymást.
- Sokkal jobban, jót tett ez a pihenés és Ausztrália nagyon szép.
Fél óránk volt a gép indulásáig, addig folyamatosan mesélt a 10 hétről még a repülő útról is, amikor oda ment, de a vissza útról semmit. Ez fura a nagyi mindig mindenről beszámol, de erről most nem.
- Szia, anya majd találkozunk- köszönt el anyám.
- Szia, nagyi!
- Sziasztok, jó utat, vigyázzatok magatokra és érezzétek jól magatokat.
Az utolsó szót éppen meghallottam, mert már a kapunál voltunk. A repülőn sikerült egymás mellé ülnünk és végig beszéltük az utat. Anyukámmal nagyon jól kijöttünk mindig segítettem neki a házimunkában is. A repülőút elég jókedvűen telt anyával sokat nevettünk. A légi kísérők is nagyon kedvesek voltak. Az egyikükkel egy kicsit beszélgettem is, amikor anya elaludt. A nőnek hosszú barna haja és kék szeme volt, 24 éves és Zohrának hívták. Volt benne valami különleges nem emberi bár ez furán hangzik. Kedves nő bár ilyen a munkája, de szerintem ő alapból ilyen vidám személyiség. Lassan leszálltunk és anya fogott egy taxit és azzal mentünk a szállásra.
Sziasztok!
Ez a történet először inkább hasonlít egy happy end-re végződő filmre, de lesz majd benne több fordulat és még vámpírok is. Az Olsen ikreket nagyon szeretem ezért választottam őket a főszerepre és mivel ikrekről szól a történet. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)