Sziasztok! Sajnálom, hogy mindig sokat kell várni, de nagyon kevés időm van és mostanában ihlet se nagyon jött. De remélem tetszik majd. Írjatok komikat légyszi! Jó olvasást!
( Daniel szemszöge)
Muszáj volt visszamennünk Daviddel hozzájuk nem bírtuk ki, hogy ne menjünk vissza. Érdekes érzés kavargott bennünk nem értettük mi, amikor Zohra ezt mondta:
- Szerelmesek vagytok.
- Mi? Dehogy!- mondta David.
- Ne tagadd láttam és felismerem, ha valakik szerelmesek- Zohra.
- Bocs fiúk, de Zohrának igaza van. Teljesen el vagytok varázsolva- mondta Adam.
Nem szóltunk semmit. Ez nem tetszett Zohrának.
- Na, jó, ebből elég, menjetek el hozzájuk újra, és hagyjátok, hogy rájöjjenek maguktól, hogy mik vagytok, ti el ne mondjátok- mondta Zohra.
- Rendben visszamegyünk- mondtuk.
Tehát visszamentünk és már nem akartuk megtámadni őket, teljesen máshogy figyeltük őket. Valószínűleg ezt jól is tettük.
( Natalie szemszöge)
Nem tudom meddig voltam eszméletlen, de amikor kinyitottam a szemem egyszerre volt bennem félelem és boldogság. Egy angyali arc nézett rám és tartott a karjában és kérdezte, hogy jól vagyok-e. Egy ideig nem bírtam válaszolni. Aztán megszólaltam:
- Jól vagyok. Te ki vagy és mi történt?
Nem válaszolt rögtön nem tudom mit érezhetett, mit gondolhatott abban a pillanatban, de nagyon érdekes volt az arca.
- Egy lavina betemetett volna, ha nem mentelek meg és hozlak ide. Ez egy menedékhely.
- Köszönöm- mondtam kicsit dideregve.
- David Reynolds vagyok. Neked mi a neved?
- Natalie Thomson vagyok.
- Mit kerestetek tegnap este nálunk és most hogyhogy pont erre jártál és megmentettél?
- Ez hosszú történet és jobb lenne, ha el tudnánk menni és nem borítanánk fel az életeteket.
- Rá érek, elmondhatod, és nem érdekelne, ha felborítanátok az életünket.
Ebben a pár percben nagy biztonságban éreztem magam és most nem a medál miatt. De közbe elkezdett fájni a fejem és szédültem. És amikor hozzá értem láttam a kezemen, hogy vérzik. Úgy nézett rám most mintha, meg akarna támadni vagy nem is tudom ijesztő volt, de nem érdekelt a biztonság érzetemet nem törölte el. Hirtelen felállt velem együtt még mindig a karjában tartott egyre szorosabban. Leírhatatlan volt az érzés, amit éreztem nem tudom pontosan mi. Nem is lélegzett úgy vitt egyre gyorsabban. De nem kérdeztem hova.
- Csukd be a szemed- mondta parancsoló hangon.
Engedelmeskedtem, de nehéz volt csukva tartani a szemem. Éreztem a gyorsaságot, a hideg levegő csípte a kezem az arcomat nem hagyta a mellkasához szorította és ez így nagyon jó volt. Elaludhattam közben, mert amikor felébredtem nem láttam sehol.
(Melanie szemszöge)
Amikor kinyitottam a szemem egy angyal tartott a karjában. És kérdezte, hogy jól vagyok-e.
- Jól vagyok. De ki vagy te és mit kerestetek nálunk és mi történt?
- Daniel Way vagyok. Azt hosszú lenne elmondani. Most pedig tűz volt nálatok és kimentettelek és eloltottam a tűzet. És elhoztalak erre a helyre. Ez egy régi épület, nem jön ide senki. Téged, hogy hívnak?
- Melanie Thomson vagyok. Mondd, csak el nem érdekel, hogy hosszú. Mondd el!
- Nem mondhatom.
- Mi az, hogy nem mondhatod?- hirtelen felindulásomban megkarcoltam a karomat és vérzett.
Sok érzést láttam szinte egyszerre végig futni az arcán. Kicsit ijesztő volt, de biztonságban éreztem mégis magam. Aztán hirtelen felállt még mindig a karjában tartott. Nem láttam, hogy lélegzik-e.
- Csukd be a szemed!- parancsolta.
Engedelmeskedtem neki bár nehéz volt nem őt nézni. Éreztem a gyorsaságot, de az arcomat eltakarta, hogy ne érje a szél. Elaludhattam közben, mert amikor felébredtem nővérem volt velem szemben.
- Mit keresek itt?- kérdeztük egyszerre.
Az ablakhoz rohantunk ott voltak a fán. Kinyitottuk az ablakot és behívtuk őket a szobába. Nem kellett sokáig kérni őket és elképesztő gyorsasággal, de egyben nagyon egyszerű mozdulattal bent voltak a szobában.
- Szóval most már elmondanátok, hogy mit kerestetek itt és mit akartok?- kérdezte őket nővérem. És mégis mik vagytok ti, mert amit műveltek az nem természetes.
