Sziasztok!
Bocsi még egyszer. És kérek szépen komikat.
(Natalie szemszöge)
Másnap lementünk az egyik kávézóba és ott beszélgettünk. A neten pedig azt találtuk, hogy az nap, amikor lesz a vacsora 13-án újhold lesz és a szülinapunk. És reméljük, hogy az újhold tényleg valami újat hoz és jót.
- Figyelj – kezdte Melanie- kérdezzük meg hol volt az első randi és megpróbáljuk úgy csinálni, mintha tényleg az első randin lennének.
- Remek ötlet, de nagyon óvatosnak kell lennünk. És legalább vacsoráig nem szabad még csak sejteniük sem.
Ahogy befejeztem a mondatot csörgött a telefonunk anya és apa voltak. Előbb végeztek és le akarnak menni a partra mintha összebeszéltek, volna.
- De nem találkozhatunk egymással.
- Nyugi Melanie szerintem ők is így gondolják, figyelj én lejövök Oliviával most, te meg Oliverrel 2 óra múlva addig te kikérdezed, én meg majd azt mondom, hogy fáradt vagyok és negyed órával előbb megyünk fel a szobába.
- Rendben, akkor majd holnap találkozunk.
Megöleltük egymást és én elmentem Oliviáért, Melanie meg a szobájába.
(Zohra szemszöge)
2 nappal Melanieval való találkozás után Olaszország fölött jártunk valahol Genova közelében.
- Jó napot hozhatok valami frissítőt?- kérdeztem két csinos fiatalembertől bár inkább angyaloknak néztek ki.
- Köszönjük, de nem kérünk semmit- mondta az egyik udvariasan.
Adam a tanulóvezető is fent volt a gépen ennek azért örültem, mert a mennyasszonya vagyok. Egyszer csak egy nagy zajt hallottunk. Mi sztyuárdeszek próbáltuk nyugtatni az utasokat. De még egy nagy zajt hallottunk. Elkezdtünk zuhanni. Elestem a rázkódástól bevertem a fejem mire feleszméltem egy hideg kar közt találtam magam.
- Daniel vagyok, nyugodj meg minden rendben lesz a barátod is itt van- mondta és a hangja vagy valami más a közelben nem tudom, de nagyon nyugtatóan hatott rám.
És egy harapást éreztem a kezemen a másikon meg, mintha egy hideg kő lenne. Úgy éreztem mintha tűzbe dobtak volna, annyira égtem.
Még egyszer hallottam a szívem dobbanását és felébredtem. Minden más volt nem értettem mi történt és ott állt előttem…
2010. augusztus 28., szombat
Bocsiiii
Nagyon sajnálom, de nem találkoztam 1 hétig Jannával se és csak ma tudom felrakni az új fejit.
Ezért mindenkitől bocsánatot kérek. Viszont remélem tetszik majd az új feji.
Ezért mindenkitől bocsánatot kérek. Viszont remélem tetszik majd az új feji.
2010. augusztus 19., csütörtök
4. fejezet
Kérek szépen komikat és friss 27-én pénteken lesz. Szeptembertől friss minden héten vagy 2 hetente lesz szombaton vagy vasárnap. Ahogy az időm engedi.
Jó olvasást. Puszi: BoA
(Natalie szemszöge)
Este a tervhez híven beszéltem anyával.
- Hogy telt a napod?- kérdeztem.
- Jól, neked?
- Jól- nem akartam elmondani a szörfös balesetet, mert akkor el kellett volna mindent mondanom.
- És milyen a munka, helyes a fotós- tudtam, hogy ha így kérdezem, akkor beszélni fog.
- Jó, megjött az ihletem is és a fotós, hmm… elég jól néz ki.
- Hogy hívják?
- Oliver
Ezt a nevet úgy mondta, mintha egy szerelmes tinédzser lenne.
- És milyen ez az Oliver?
- Kedves és remek fotós.
- Na, jó én elmegyek zuhanyozni, hagyom, hogy ábrándozz.
- Hé
Nevettünk. Tudtam, hogy ezt viccnek veszi, és zuhanyzás után belekezdhetek a másik témába.
- Anya elmesélnéd, hogy apa milyen volt és, hogy jöttetek össze?
Felsóhajtott.
- Rendben elég nagy vagy már, de érdekes, hogy pont most jutott eszedbe megkérdezni.
- Tehát…
- Tehát, Londonban laktam a nagyiéknál 20 éves voltam és az egyik szobát minden nyáron kiadtuk valakinek és apád egy haverjával ott nyaralt nálunk. Szerelem volt első látásra. Ő ott maradt nálunk a haverja elment valahova talán Amerikába. Boldogok voltunk egy nap megkérte a kezem és következő nyáron összeházasodtunk aztán lettél te ekkor már 24 voltam apád 25. Majdnem egy év után volt egy nagyobb vitánk és elváltunk.
- De miért?
- Már nem tudom.
- És ha találkoznátok, nem tudnátok megbeszélni?- kérdeztem.
- Nem tudom ő már biztos keresett valakit és boldogan él.
- Azért köszi, hogy elmondtad ezt. Szeretlek- megöleltem- Jó éjt!
- Én is. Jó éjt!
Elmentem lefeküdni, amit tudni akartam megtudtam, remélem Melanienak is jól sikerül a beszélgetés.
(Melanie szemszöge)
Este beszéltem apuval és kiderült, hogy a divattervező Olivia és minden igaz, de persze arról apu nem tud semmit. És kiderült, hogy 15- én Rómába megyünk a munkájuk miatt.
Másnap reggel Natalieval megbeszéltük, hogy mindenképpen összehozzuk őket. És persze Rómában.
Terv ez volt:
Beszélünk anya és apa főnökével és megkérjük, hogy egy ebédet vagy vacsorát hozzon össze, és ha ténylég szeretik még egymást, akkor talán sikerülhet a terv. De persze ők nem tudnak erről semmit, azt hiszik majd, hogy a főnökük akar megbeszélni velük valami fontosat. Délután beszéltünk a főnökkel egy kicsit nehezen, de beleegyezett, hogy segít. A Rómában töltött első estén lesz a vacsora. De addig még van 1 hét.
- Natalie, mesélnél egy kicsit anyáról, magadról és Írországról?- kérdeztem tőle miközben a parton sétáltunk.
- Persze. De utána te mesélsz apáról, rólad és Ausztráliáról.
- Rendben.
Egy pillanatig gondolkozott majd elkezdte.
- Valójában Írországról nem tudok sokat mondani csak 1 éve lakunk ott. Eddig a nagyinál laktunk Londonban. De Londonról sem tudok mesélni azt látni, kell. Tudod, mit egyszer elmegyünk oda és mindent megmutatok.
- Remek ötlet- mondtam.
- Anyát Oliviának hívják szép hosszú szőke haja van. Szereti a divatot, hiszen divattervező. Amiket eddig tervezett azok gyönyörűek. De ez az első felkérése, ami külföldre szól.
- Apának is – vágtam közbe.
- Én meg szeretek olvasni, filmet nézni, zenét hallgatni, kosarazni néha még focizni is. Ennyi nem sok, de majd megismersz jobban. Te jössz!
- Ausztráliáról én sem mesélnék, majd oda is elmegyünk.
- Oké.
- Apa, mint már tudod fotós és én is nagyon szeretek fotózni.
- Én meg rajzolni, vagyis tervezni, mint anya.
- Szőkés barna haja van. Elég jól öltözik, bár néha segítek neki és tipikus lányos apa. Én is szeretek filmet nézni, zenét hallgatni, kosarazni és focizni és tényleg csak néha olvasni is. Álltalába szeretem szinte majdnem az összes sportot főleg a vízi sportokat. És szeretem a kalandokat is.
- Azt én is.
- Van, pár történetem elmeséljem.
- Persze.
Így telt a délutánunk, sétáltunk a parton és beszéltünk, míg nem alkonyodott. Nagyon jól szórakoztunk kár, hogy eddig nem ismertük egymást. Jó, ha az embernek van egy ikertestvére. Visszamentünk a hotelbe, de persze nem együtt túl feltűnő lett volna, és mi van, ha a szüleink előbb végeztek. Este későn jött meg apu már szinte aludtam, amikor bejött megnézni, hogy alszom-e, én inkább tettetem, hogy alszom. Remélem hamar eltellik ez az 1 hét.
Jó olvasást. Puszi: BoA
(Natalie szemszöge)
Este a tervhez híven beszéltem anyával.
- Hogy telt a napod?- kérdeztem.
- Jól, neked?
- Jól- nem akartam elmondani a szörfös balesetet, mert akkor el kellett volna mindent mondanom.
- És milyen a munka, helyes a fotós- tudtam, hogy ha így kérdezem, akkor beszélni fog.
- Jó, megjött az ihletem is és a fotós, hmm… elég jól néz ki.
- Hogy hívják?
- Oliver
Ezt a nevet úgy mondta, mintha egy szerelmes tinédzser lenne.
- És milyen ez az Oliver?
- Kedves és remek fotós.
- Na, jó én elmegyek zuhanyozni, hagyom, hogy ábrándozz.
- Hé
Nevettünk. Tudtam, hogy ezt viccnek veszi, és zuhanyzás után belekezdhetek a másik témába.
- Anya elmesélnéd, hogy apa milyen volt és, hogy jöttetek össze?
Felsóhajtott.
- Rendben elég nagy vagy már, de érdekes, hogy pont most jutott eszedbe megkérdezni.
- Tehát…
- Tehát, Londonban laktam a nagyiéknál 20 éves voltam és az egyik szobát minden nyáron kiadtuk valakinek és apád egy haverjával ott nyaralt nálunk. Szerelem volt első látásra. Ő ott maradt nálunk a haverja elment valahova talán Amerikába. Boldogok voltunk egy nap megkérte a kezem és következő nyáron összeházasodtunk aztán lettél te ekkor már 24 voltam apád 25. Majdnem egy év után volt egy nagyobb vitánk és elváltunk.
- De miért?
- Már nem tudom.
- És ha találkoznátok, nem tudnátok megbeszélni?- kérdeztem.
- Nem tudom ő már biztos keresett valakit és boldogan él.
- Azért köszi, hogy elmondtad ezt. Szeretlek- megöleltem- Jó éjt!
- Én is. Jó éjt!
Elmentem lefeküdni, amit tudni akartam megtudtam, remélem Melanienak is jól sikerül a beszélgetés.
(Melanie szemszöge)
Este beszéltem apuval és kiderült, hogy a divattervező Olivia és minden igaz, de persze arról apu nem tud semmit. És kiderült, hogy 15- én Rómába megyünk a munkájuk miatt.
Másnap reggel Natalieval megbeszéltük, hogy mindenképpen összehozzuk őket. És persze Rómában.
Terv ez volt:
Beszélünk anya és apa főnökével és megkérjük, hogy egy ebédet vagy vacsorát hozzon össze, és ha ténylég szeretik még egymást, akkor talán sikerülhet a terv. De persze ők nem tudnak erről semmit, azt hiszik majd, hogy a főnökük akar megbeszélni velük valami fontosat. Délután beszéltünk a főnökkel egy kicsit nehezen, de beleegyezett, hogy segít. A Rómában töltött első estén lesz a vacsora. De addig még van 1 hét.
- Natalie, mesélnél egy kicsit anyáról, magadról és Írországról?- kérdeztem tőle miközben a parton sétáltunk.
- Persze. De utána te mesélsz apáról, rólad és Ausztráliáról.
- Rendben.
Egy pillanatig gondolkozott majd elkezdte.
- Valójában Írországról nem tudok sokat mondani csak 1 éve lakunk ott. Eddig a nagyinál laktunk Londonban. De Londonról sem tudok mesélni azt látni, kell. Tudod, mit egyszer elmegyünk oda és mindent megmutatok.
- Remek ötlet- mondtam.
- Anyát Oliviának hívják szép hosszú szőke haja van. Szereti a divatot, hiszen divattervező. Amiket eddig tervezett azok gyönyörűek. De ez az első felkérése, ami külföldre szól.
- Apának is – vágtam közbe.
- Én meg szeretek olvasni, filmet nézni, zenét hallgatni, kosarazni néha még focizni is. Ennyi nem sok, de majd megismersz jobban. Te jössz!
- Ausztráliáról én sem mesélnék, majd oda is elmegyünk.
- Oké.
- Apa, mint már tudod fotós és én is nagyon szeretek fotózni.
- Én meg rajzolni, vagyis tervezni, mint anya.
- Szőkés barna haja van. Elég jól öltözik, bár néha segítek neki és tipikus lányos apa. Én is szeretek filmet nézni, zenét hallgatni, kosarazni és focizni és tényleg csak néha olvasni is. Álltalába szeretem szinte majdnem az összes sportot főleg a vízi sportokat. És szeretem a kalandokat is.
- Azt én is.
- Van, pár történetem elmeséljem.
- Persze.
Így telt a délutánunk, sétáltunk a parton és beszéltünk, míg nem alkonyodott. Nagyon jól szórakoztunk kár, hogy eddig nem ismertük egymást. Jó, ha az embernek van egy ikertestvére. Visszamentünk a hotelbe, de persze nem együtt túl feltűnő lett volna, és mi van, ha a szüleink előbb végeztek. Este későn jött meg apu már szinte aludtam, amikor bejött megnézni, hogy alszom-e, én inkább tettetem, hogy alszom. Remélem hamar eltellik ez az 1 hét.
2010. augusztus 13., péntek
3. fejezet
(Natalie szemszöge)
- Jól vagy?- kérdezte egy férfihang.
- Jól csak egy kis vizet nyeltem és elájultam. Köszönöm, hogy megmentett- mondtam pedig az a hang…
- Nem én húztalak ki a vízből, hanem egy lány, de elszaladt miután elmondta, hogy mi történt és nagyon hasonlított rád talán a testvéred. – nekem nincs testvérem- gondoltam, de nem szóltam köszöntem és a szálloda felé vettem az irányt.
Megkérdeztem, hogy hol találom azt a lányt, aki elvileg hasonlít rám és a nő rámutatott a hallban ülő lányra.
(Melanie szemszöge)
- Szia, köszönöm, hogy megmentettél- mondta.
- Szia, nincs mit- válaszoltam, de többet nem tudtam mondani.
- Ez érdekes, hogy ennyire hasonlítunk. Nem lehet, hogy …….- itt nem fejezte be a mondatot, de sejtettem mire gondol- mikor születtél?- kérdezte.
- Te?- kérdeztem vissza.
- 1994. június 13-án- mondtuk egyszerre.
- Londonban?- kérdeztem.
Bólintott.
- Te akkor apával élsz?- kérdezte nehezen.
- Igen, te meg anyával- ez inkább kijelentés volt, mint kérdés.
- Tehát mi ikrek vagyunk- jelentettem ki.
- Igen, ez fura, de jó értelemben. Mindig szerettem volna egy testvért- mondta.
- Én is, Melanie vagyok. Most mit csináljunk?
- Natalie vagyok, hogy érted?
- Te hol laksz? És miért jöttél Olaszországba?
- Írország Dublin. És anya itt kapott 1 hónapra munkát ő Olivia divattervező. És te?
- Mi? Akkor tuti, hogy apa Oliver az ő ruháit fotózza, ugyanis ő is 1 hónapra kapott munkát itt és egy divattervező ruháit fotózza. Biztos, hogy találkozni fognak. Ja, és Ausztráliában, Sydneyben lakom- mondtam.
- De ez jó talán újra összejönnek.
- Igen az remek lenne. Figyelj, este elkezdem faggatni apát, hogy milyen a munka meg a múltról is és te is tedd ezt anyával.
- Remek ötlet.
- És holnap délben találkozzunk a tengerparton a fagyizónál.
- Rendben- egyezett bele.
Megöleltük egymást és elköszöntünk. Jó, ha az embernek hirtelen lesz egy tesója, főleg ha már régen szeretett volna egyet és még hozzá iker is, de egy kicsit hirtelen jött. Túl váratlan ez a helyzet.
(Olivia szemszöge)
Örültem, hogy a lányom ilyen érett és tudok a munkára is koncentrálni.
- Jó napot!- köszönt rám egy ismerős hang, megfordultam.
- Oliver?
- Olivia?
- Mit keresel itt?- kérdeztem.
- Ezt én is kérdezhetném tőled.
- Csak nem te vagy a fotós?
- De, te meg a divattervező?
- Igen.
- Figyelj, szerintem kezdjük el a munkát és hagyjuk a múltat- mondta.
- Rendben.
- De jól vagytok?
- Igen és ti?
- Mi is, Melanie remek lány és jó tanuló meg szeret kosarazni és úszni.
- Natalie is jó tanuló és ő is szeret kosarazni és úszni.
- Szerinted nem fognak találkozni?- kérdezte.
- Lehet, de talán nem. Nem tudom, hogy fogadnák.
- Bízzunk benne, hogy nem.
- Lássunk munkához – javasoltam.
- Oké.
Munka közben nem beszéltünk csak, ami a munkához kapcsolódott. Örültem, hogy találkoztunk mintha valamit (valakit) visszakaptam volna, de ha a lányok találkoznak, lehet, hogy nem lesz ilyen jó, de már szeretném látni Melaniet.
Este Natalie olyan volt mintha tudna mindent és a múltról kérdezett. De nem bántam és elmondtam a történetet kivéve azt, hogy van ikertestvére.
(Oliver szemszöge)
Örültem, amikor megláttam Oliviát. Gyönyörű, mint volt alig változott. És jó lenne Natalieval is találkozni. Nem is tudom már, hogy miért váltunk el. Jó lenne visszakapni őket.
Remélem tetszik a történet. Kérek szépen komikat is. Köszi!
- Jól vagy?- kérdezte egy férfihang.
- Jól csak egy kis vizet nyeltem és elájultam. Köszönöm, hogy megmentett- mondtam pedig az a hang…
- Nem én húztalak ki a vízből, hanem egy lány, de elszaladt miután elmondta, hogy mi történt és nagyon hasonlított rád talán a testvéred. – nekem nincs testvérem- gondoltam, de nem szóltam köszöntem és a szálloda felé vettem az irányt.
Megkérdeztem, hogy hol találom azt a lányt, aki elvileg hasonlít rám és a nő rámutatott a hallban ülő lányra.
(Melanie szemszöge)
- Szia, köszönöm, hogy megmentettél- mondta.
- Szia, nincs mit- válaszoltam, de többet nem tudtam mondani.
- Ez érdekes, hogy ennyire hasonlítunk. Nem lehet, hogy …….- itt nem fejezte be a mondatot, de sejtettem mire gondol- mikor születtél?- kérdezte.
- Te?- kérdeztem vissza.
- 1994. június 13-án- mondtuk egyszerre.
- Londonban?- kérdeztem.
Bólintott.
- Te akkor apával élsz?- kérdezte nehezen.
- Igen, te meg anyával- ez inkább kijelentés volt, mint kérdés.
- Tehát mi ikrek vagyunk- jelentettem ki.
- Igen, ez fura, de jó értelemben. Mindig szerettem volna egy testvért- mondta.
- Én is, Melanie vagyok. Most mit csináljunk?
- Natalie vagyok, hogy érted?
- Te hol laksz? És miért jöttél Olaszországba?
- Írország Dublin. És anya itt kapott 1 hónapra munkát ő Olivia divattervező. És te?
- Mi? Akkor tuti, hogy apa Oliver az ő ruháit fotózza, ugyanis ő is 1 hónapra kapott munkát itt és egy divattervező ruháit fotózza. Biztos, hogy találkozni fognak. Ja, és Ausztráliában, Sydneyben lakom- mondtam.
- De ez jó talán újra összejönnek.
- Igen az remek lenne. Figyelj, este elkezdem faggatni apát, hogy milyen a munka meg a múltról is és te is tedd ezt anyával.
- Remek ötlet.
- És holnap délben találkozzunk a tengerparton a fagyizónál.
- Rendben- egyezett bele.
Megöleltük egymást és elköszöntünk. Jó, ha az embernek hirtelen lesz egy tesója, főleg ha már régen szeretett volna egyet és még hozzá iker is, de egy kicsit hirtelen jött. Túl váratlan ez a helyzet.
(Olivia szemszöge)
Örültem, hogy a lányom ilyen érett és tudok a munkára is koncentrálni.
- Jó napot!- köszönt rám egy ismerős hang, megfordultam.
- Oliver?
- Olivia?
- Mit keresel itt?- kérdeztem.
- Ezt én is kérdezhetném tőled.
- Csak nem te vagy a fotós?
- De, te meg a divattervező?
- Igen.
- Figyelj, szerintem kezdjük el a munkát és hagyjuk a múltat- mondta.
- Rendben.
- De jól vagytok?
- Igen és ti?
- Mi is, Melanie remek lány és jó tanuló meg szeret kosarazni és úszni.
- Natalie is jó tanuló és ő is szeret kosarazni és úszni.
- Szerinted nem fognak találkozni?- kérdezte.
- Lehet, de talán nem. Nem tudom, hogy fogadnák.
- Bízzunk benne, hogy nem.
- Lássunk munkához – javasoltam.
- Oké.
Munka közben nem beszéltünk csak, ami a munkához kapcsolódott. Örültem, hogy találkoztunk mintha valamit (valakit) visszakaptam volna, de ha a lányok találkoznak, lehet, hogy nem lesz ilyen jó, de már szeretném látni Melaniet.
Este Natalie olyan volt mintha tudna mindent és a múltról kérdezett. De nem bántam és elmondtam a történetet kivéve azt, hogy van ikertestvére.
(Oliver szemszöge)
Örültem, amikor megláttam Oliviát. Gyönyörű, mint volt alig változott. És jó lenne Natalieval is találkozni. Nem is tudom már, hogy miért váltunk el. Jó lenne visszakapni őket.
Remélem tetszik a történet. Kérek szépen komikat is. Köszi!
2010. augusztus 6., péntek
2. fejezet
(Melanie szemszöge)
A szálloda nagyon nagy és szép volt persze az egészet az a cég állta, amely apát felkérte a fotózásra.
- Kíváncsi vagyok, kinek a ruháit kell majd fotóznod- mondtam apámnak, amikor beléptünk a szobánkba.
- Én is, de mindegy fő, hogy együtt vagyunk.
- Apa úgyis tudod, hogy alig lesz időd. De nyugi megleszek, hiszen ez Olaszország tengerpart sok látnivaló.
- Tudom, örülök, hogy éretten kezeled a dolgokat.
- Holnap lemegyek a partra dzsetszkizni.
- Jól van, de nagyon vigyázz magadra.
- Rendben apu már nagylány vagyok.
Megölelt és bement a szobájába. Később még megnéztünk egy jó vígjátékot, aztán elmentünk aludni. Nehezen tudja Oliver elfogadni, hogy már nem kislány vagyok, ez talán azért van, mert csak én vagyok neki nem keresett egyszer sem feleséget anya óta.
2 szoba egy nappali és egy fürdő volt meg erkély. A szobámba egy ágy, szekrény, éjjeli szekrény, lámpa, asztal, székkel és asztali lámpával, polc meg fotel volt. És egy nagy ablak, ami a tengerpartra nyílt. Egy pár percig még forgolódtam aztán nehezen, de lassan elaludtam.
(Natalie szemszöge)
Nagy és szép volt a szálloda. Anyával nagyon elfáradtunk. Még megbeszéltük, hogy én holnap lemegyek a partra szörfözni, ő pedig munkához lát. Anya hamar elaludt én kicsit nehezen tudtam talán az izgatottság miatt, ami más volt, mint máskor. Nem tudom pontosan mennyit aludtam, de amikor felébredtem Olivia már nem volt a szobájában korán elment. Én meg, ahogy megbeszéltük elmentem szörfözni. Egy ideje már a hullámokon lovagoltam, amikor egy őrült nagy hullám a víz alá döntött. Segítségért kiabáltam valaki mintha szólt volna hasonló volt, mint az én hangom, de mire reagáltam elájultam.
(Melanie szemszöge)
Éppen dzsetszkiztem, amikor megláttam valakit a vízben segítségért kiáltott. Odamentem és visszakiáltottam, hogy tartson ki, de ő már nem hallhatta elsüllyedt egy pillanatra megijedtem és mikor úgy éreztem elég közel vagyok a vízbe vetettem magam és felhúztam a dzsetszkire és kivittem a partra. Éreztem, hogy muszáj segítenem, és nem azért mert egy másik ember bajban volt, hanem más okból, de nem tudom mi az. Amikor kihúztam a partra rájöttem miért. Ugyanúgy nézett ki, mint én mintha tükörbe néztem volna, de kicsit megijedtem. Mikor odaért a vízi mentő elmondtam mi történt és elmentem. Nem tudtam felfogni ezt az egészet időre van szükségem. De talán majd újra látom és ...- tovább nem gondoltam erre felmentem a szállodai szobámba átöltöztem egy térdfarmert és toppot vettem fel és lementem a hallba. 1 órát biztos ott lehettem, amikor megláttam őt. Tényleg úgy nézett ki, mint én. A recepcióshoz ment és a pultnál álló nő rám mutatott. Egymást néztük ő közelebb jött rajta is láttam azt a nagy csodálkozást. Leült velem szembe és köszönt.
A szálloda nagyon nagy és szép volt persze az egészet az a cég állta, amely apát felkérte a fotózásra.
- Kíváncsi vagyok, kinek a ruháit kell majd fotóznod- mondtam apámnak, amikor beléptünk a szobánkba.
- Én is, de mindegy fő, hogy együtt vagyunk.
- Apa úgyis tudod, hogy alig lesz időd. De nyugi megleszek, hiszen ez Olaszország tengerpart sok látnivaló.
- Tudom, örülök, hogy éretten kezeled a dolgokat.
- Holnap lemegyek a partra dzsetszkizni.
- Jól van, de nagyon vigyázz magadra.
- Rendben apu már nagylány vagyok.
Megölelt és bement a szobájába. Később még megnéztünk egy jó vígjátékot, aztán elmentünk aludni. Nehezen tudja Oliver elfogadni, hogy már nem kislány vagyok, ez talán azért van, mert csak én vagyok neki nem keresett egyszer sem feleséget anya óta.
2 szoba egy nappali és egy fürdő volt meg erkély. A szobámba egy ágy, szekrény, éjjeli szekrény, lámpa, asztal, székkel és asztali lámpával, polc meg fotel volt. És egy nagy ablak, ami a tengerpartra nyílt. Egy pár percig még forgolódtam aztán nehezen, de lassan elaludtam.
(Natalie szemszöge)
Nagy és szép volt a szálloda. Anyával nagyon elfáradtunk. Még megbeszéltük, hogy én holnap lemegyek a partra szörfözni, ő pedig munkához lát. Anya hamar elaludt én kicsit nehezen tudtam talán az izgatottság miatt, ami más volt, mint máskor. Nem tudom pontosan mennyit aludtam, de amikor felébredtem Olivia már nem volt a szobájában korán elment. Én meg, ahogy megbeszéltük elmentem szörfözni. Egy ideje már a hullámokon lovagoltam, amikor egy őrült nagy hullám a víz alá döntött. Segítségért kiabáltam valaki mintha szólt volna hasonló volt, mint az én hangom, de mire reagáltam elájultam.
(Melanie szemszöge)
Éppen dzsetszkiztem, amikor megláttam valakit a vízben segítségért kiáltott. Odamentem és visszakiáltottam, hogy tartson ki, de ő már nem hallhatta elsüllyedt egy pillanatra megijedtem és mikor úgy éreztem elég közel vagyok a vízbe vetettem magam és felhúztam a dzsetszkire és kivittem a partra. Éreztem, hogy muszáj segítenem, és nem azért mert egy másik ember bajban volt, hanem más okból, de nem tudom mi az. Amikor kihúztam a partra rájöttem miért. Ugyanúgy nézett ki, mint én mintha tükörbe néztem volna, de kicsit megijedtem. Mikor odaért a vízi mentő elmondtam mi történt és elmentem. Nem tudtam felfogni ezt az egészet időre van szükségem. De talán majd újra látom és ...- tovább nem gondoltam erre felmentem a szállodai szobámba átöltöztem egy térdfarmert és toppot vettem fel és lementem a hallba. 1 órát biztos ott lehettem, amikor megláttam őt. Tényleg úgy nézett ki, mint én. A recepcióshoz ment és a pultnál álló nő rám mutatott. Egymást néztük ő közelebb jött rajta is láttam azt a nagy csodálkozást. Leült velem szembe és köszönt.
2010. augusztus 2., hétfő
1. fejezet
(Melanie szemszöge)
- Melanie ébresztő!- mondta apám, mikor kora reggel jött be a szobámba.
- Jó reggelt apu!- mondtam nagy meglepődésére, ugyanis nagyon sokáig tudok aludni általában és nehezen lehet felkelteni.
- Mi történt veled, hogy korábban felkeltél?- kérdezte.
- Nagyon izgatott vagyok az út miatt, alig bírtam aludni- válaszoltam, mire ő kiment és hagyta hadd csomagoljak tovább.
De ez az izgatottság nem az volt, amit szinte mindenki érez, ha más országba megy főleg Olaszországba 15 évesen. Nem ez valami más- gondoltam. Gondolataimból apám ébresztett fel, amikor hívott le reggelizni. Az apám Oliver nem túl híres a főztjéről, amíg kicsi voltam házvezetőnőt vett fel, most én szoktam néha főzni valamit. Igaz Oliver nem szakácsnak tanult ő egy fotós és azért megyünk Olaszországba 1 hónapra, mert felkérést kapott és ott kell fotóznia a modelleket.
A reptéren már nagyon sokan voltak. A repülőn egy idős hölgy mellé ültem csak ott volt hely. Oliver egy férfi mellé ült a másik oldalon 3 székkel mögöttünk. A hölgynek hosszú haja és kék szeme volt. Az arca elég simának tűnt pedig volt rajta pár ránc. Türkiz színű ruhát viselt és volt egy halas fülbevalója. A hölgy nagyon kedves volt sokat beszélt és kérdezgetett.
- Szervusz, kedvesem Elizabeth Ford vagyok- köszönt és mutatkozott be a hölgy.
- Jó napot Melanie Thomson vagyok– üdvözöltem.
- Hova utazol?- kérdezte, mivel ez a gép Olaszország után megy tovább Angliába.
- Olaszországba, Jesoloba- válaszoltam.
- Értem én Angliába, Londonba- mondta.
- És a szüleiddel utazol?- kérdezte.
- Apukámmal anyukámat nem is ismertem kicsi voltam, még amikor elváltak.
- Ó, sajnálom- mondta halk hangon. - Én 10 éves koromban vesztettem el az édesanyámat- folytatta- hány éves vagy?- kérdezte.
- 16 leszek június 13-án- válaszoltam.
- És mennyi időre utaztok Olaszországba?
- 1 hónapra.
Ez a hölgy szinte mindenről kikérdezett mintha a régen nem látott unokája lennék. (Még a medálomról is, ami hold alakú és kék meg zöld színű a hátulján meg egy M betű van. Születésemkor kaptam a medált.) Pedig az én nagyimat 1-2 napja látogattuk meg. Az anyai nagyszüleimet meg nem ismerem. Így telt a repülőutam, apám a laptopján dolgozott néha beszélt a mellette ülő férfival. Mikor leszállt a gép elköszöntem a hölgytől, de ő úgy köszönt el mintha nemsokára látnánk egymást. Érdekes-gondoltam bár az idősebbek is tudnak „érdekesek” lenni.
(Natalie szemszöge)
- Jó reggelt anya szép napunk van- mondtam anyámnak, amikor vittem be a szobájába a reggelit.
- Szia Natalie! Jól aludtál?- kérdezte.
- Igazából nem nagyon tudtam aludni, izgatott vagyok, de valami más okból nem csak az utazás miatt- válaszoltam.
- Becsomagoltál mindent?
- Igen.
- Akkor nyomás öltözni le ne késsük a gépet- mondta miután befejeztük a reggelit.
Ugyanis Olaszországba utazunk mivel anyukám Olivia Ford divattervező és felkérték egy fotózásra, amin az ő ruháit fotózzák. 1 hónapra megyünk és átszállunk egy másik gépre Londonban, ahol találkozunk a nagyival, aki 10 hétre Ausztráliába, Canberrába utazott egy kicsit kikapcsolódni alig tudja kiheverni a nagypapa halálát pedig már régen történt az autóbaleset szinte én nem is ismertem.
- Szia, nagyi!- kiáltottam a nagyinak, amikor megláttam.
- Sziasztok!- kiáltotta vissza.
- Szia, anya. Hogy vagy?- kérdezte tőle anyám és megöleltük egymást.
- Sokkal jobban, jót tett ez a pihenés és Ausztrália nagyon szép.
Fél óránk volt a gép indulásáig, addig folyamatosan mesélt a 10 hétről még a repülő útról is, amikor oda ment, de a vissza útról semmit. Ez fura a nagyi mindig mindenről beszámol, de erről most nem.
- Szia, anya majd találkozunk- köszönt el anyám.
- Szia, nagyi!
- Sziasztok, jó utat, vigyázzatok magatokra és érezzétek jól magatokat.
Az utolsó szót éppen meghallottam, mert már a kapunál voltunk. A repülőn sikerült egymás mellé ülnünk és végig beszéltük az utat. Anyukámmal nagyon jól kijöttünk mindig segítettem neki a házimunkában is. A repülőút elég jókedvűen telt anyával sokat nevettünk. A légi kísérők is nagyon kedvesek voltak. Az egyikükkel egy kicsit beszélgettem is, amikor anya elaludt. A nőnek hosszú barna haja és kék szeme volt, 24 éves és Zohrának hívták. Volt benne valami különleges nem emberi bár ez furán hangzik. Kedves nő bár ilyen a munkája, de szerintem ő alapból ilyen vidám személyiség. Lassan leszálltunk és anya fogott egy taxit és azzal mentünk a szállásra.
- Melanie ébresztő!- mondta apám, mikor kora reggel jött be a szobámba.
- Jó reggelt apu!- mondtam nagy meglepődésére, ugyanis nagyon sokáig tudok aludni általában és nehezen lehet felkelteni.
- Mi történt veled, hogy korábban felkeltél?- kérdezte.
- Nagyon izgatott vagyok az út miatt, alig bírtam aludni- válaszoltam, mire ő kiment és hagyta hadd csomagoljak tovább.
De ez az izgatottság nem az volt, amit szinte mindenki érez, ha más országba megy főleg Olaszországba 15 évesen. Nem ez valami más- gondoltam. Gondolataimból apám ébresztett fel, amikor hívott le reggelizni. Az apám Oliver nem túl híres a főztjéről, amíg kicsi voltam házvezetőnőt vett fel, most én szoktam néha főzni valamit. Igaz Oliver nem szakácsnak tanult ő egy fotós és azért megyünk Olaszországba 1 hónapra, mert felkérést kapott és ott kell fotóznia a modelleket.
A reptéren már nagyon sokan voltak. A repülőn egy idős hölgy mellé ültem csak ott volt hely. Oliver egy férfi mellé ült a másik oldalon 3 székkel mögöttünk. A hölgynek hosszú haja és kék szeme volt. Az arca elég simának tűnt pedig volt rajta pár ránc. Türkiz színű ruhát viselt és volt egy halas fülbevalója. A hölgy nagyon kedves volt sokat beszélt és kérdezgetett.
- Szervusz, kedvesem Elizabeth Ford vagyok- köszönt és mutatkozott be a hölgy.
- Jó napot Melanie Thomson vagyok– üdvözöltem.
- Hova utazol?- kérdezte, mivel ez a gép Olaszország után megy tovább Angliába.
- Olaszországba, Jesoloba- válaszoltam.
- Értem én Angliába, Londonba- mondta.
- És a szüleiddel utazol?- kérdezte.
- Apukámmal anyukámat nem is ismertem kicsi voltam, még amikor elváltak.
- Ó, sajnálom- mondta halk hangon. - Én 10 éves koromban vesztettem el az édesanyámat- folytatta- hány éves vagy?- kérdezte.
- 16 leszek június 13-án- válaszoltam.
- És mennyi időre utaztok Olaszországba?
- 1 hónapra.
Ez a hölgy szinte mindenről kikérdezett mintha a régen nem látott unokája lennék. (Még a medálomról is, ami hold alakú és kék meg zöld színű a hátulján meg egy M betű van. Születésemkor kaptam a medált.) Pedig az én nagyimat 1-2 napja látogattuk meg. Az anyai nagyszüleimet meg nem ismerem. Így telt a repülőutam, apám a laptopján dolgozott néha beszélt a mellette ülő férfival. Mikor leszállt a gép elköszöntem a hölgytől, de ő úgy köszönt el mintha nemsokára látnánk egymást. Érdekes-gondoltam bár az idősebbek is tudnak „érdekesek” lenni.
(Natalie szemszöge)
- Jó reggelt anya szép napunk van- mondtam anyámnak, amikor vittem be a szobájába a reggelit.
- Szia Natalie! Jól aludtál?- kérdezte.
- Igazából nem nagyon tudtam aludni, izgatott vagyok, de valami más okból nem csak az utazás miatt- válaszoltam.
- Becsomagoltál mindent?
- Igen.
- Akkor nyomás öltözni le ne késsük a gépet- mondta miután befejeztük a reggelit.
Ugyanis Olaszországba utazunk mivel anyukám Olivia Ford divattervező és felkérték egy fotózásra, amin az ő ruháit fotózzák. 1 hónapra megyünk és átszállunk egy másik gépre Londonban, ahol találkozunk a nagyival, aki 10 hétre Ausztráliába, Canberrába utazott egy kicsit kikapcsolódni alig tudja kiheverni a nagypapa halálát pedig már régen történt az autóbaleset szinte én nem is ismertem.
- Szia, nagyi!- kiáltottam a nagyinak, amikor megláttam.
- Sziasztok!- kiáltotta vissza.
- Szia, anya. Hogy vagy?- kérdezte tőle anyám és megöleltük egymást.
- Sokkal jobban, jót tett ez a pihenés és Ausztrália nagyon szép.
Fél óránk volt a gép indulásáig, addig folyamatosan mesélt a 10 hétről még a repülő útról is, amikor oda ment, de a vissza útról semmit. Ez fura a nagyi mindig mindenről beszámol, de erről most nem.
- Szia, anya majd találkozunk- köszönt el anyám.
- Szia, nagyi!
- Sziasztok, jó utat, vigyázzatok magatokra és érezzétek jól magatokat.
Az utolsó szót éppen meghallottam, mert már a kapunál voltunk. A repülőn sikerült egymás mellé ülnünk és végig beszéltük az utat. Anyukámmal nagyon jól kijöttünk mindig segítettem neki a házimunkában is. A repülőút elég jókedvűen telt anyával sokat nevettünk. A légi kísérők is nagyon kedvesek voltak. Az egyikükkel egy kicsit beszélgettem is, amikor anya elaludt. A nőnek hosszú barna haja és kék szeme volt, 24 éves és Zohrának hívták. Volt benne valami különleges nem emberi bár ez furán hangzik. Kedves nő bár ilyen a munkája, de szerintem ő alapból ilyen vidám személyiség. Lassan leszálltunk és anya fogott egy taxit és azzal mentünk a szállásra.
Sziasztok!
Ez a történet először inkább hasonlít egy happy end-re végződő filmre, de lesz majd benne több fordulat és még vámpírok is. Az Olsen ikreket nagyon szeretem ezért választottam őket a főszerepre és mivel ikrekről szól a történet. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)